Kertrendezés

Nekiálltam végre a kertrendezésnek.

Ha elsőre nehéz felfogni, hogy ez miért is olyan kurva nagy dolog azon kívül hogy egy lusta geci voltam eddig, csak gondoljátok végig, mit is jelent valójában a kert.

Mivel bunkók vagytok és fogalmatok sincs a szimbolikáról nekem sincs sok ezért alább beschmitteltem az idevágó passzust az online is elérhető szimbólumszótárból (kötelező olvasmány by the way, hogy enyhítsetek a bunkóságotokon). Ja, és mivel egy puszta beschmittelés önmagában unalmas és etikátlan dolog, ezért néhol kiegészítettem saját elmés megjegyzéseimmel.

"kert: A kozmosz kicsinyített mása, világmodell, a földi Paradicsom (nekem tényleg az öcsém). Élet és halál harmonikus egységét szimbolizálja, mivel nyomon követhető benne a vegetáció pusztulása és újjáéledése (de főként a pusztulása, mert kurva lusta vagyok locsolni). Közepén axis mundi-ként helyezkedik el a világfa (ha elültetem végre azt a kurva hársfát akkor ez lesz az) vagy a halhatatlanságot biztosító fa; földjét négy folyó öntözi (meg leginkább én a slaggal). Más elképzelések szerint a kertben a fák a terület határvonalát adják, s a centrumban a templom vagy oltár áll, illetve kút (ez megvan, jessz) esetleg medence, amely az élet vizének forrása (ha elég pénzem lesz lesz ez is bazmeg). Érett gyümölcsökkel teli fák, színpompás virágok díszítik, és szabadon sétáló állatok (szarvas, páva, galamb/gerle) népesítik be (hát, nálam van kutya, macska, fácán, mindenféle egyéb madarak meg a részeg nő).

Az egyiptomi kultúrában a természeti adottságok miatt igen nagy értéke volt a művelhető területnek. A tikkasztó sivatagos táj elleni védekezés eredménye volt a fallal elkerített, növényekkel beültetett kert, amely szökőkútjaival, árnyékot adó fáival magát az életet jelentette. Emellett azonban szakrális jelentés is társult hozzá. A templomok kertjeit szent ligetekként tisztelték. Egyes feliratok szerint Amon isten megparancsolta Hatsepszut királynőnek, hogy létesítsen részére egy nagy kertet, amelynek közepén templom áll. III. Ramszesz fáraó a Medinet Habuban emelt templomnál először egy nagy kertet építtetett: „tágas helyet, ahol annyi a Lótusz és Papirusz, mint a homok.” Számos kert és fa vallásos tisztelet tárgya volt. Az egyiptomiak azt remélték, hogy lelkük haláluk után is részesedni fog a kert áldásaiban, ezért a sírkamrák falaira kertrészleteket is festettek.

Mezopotámia többek között függőkertjeiről volt híres, amelyeket valószínűleg a zikkurat-ok mintájára építettek. Az ókor hét csodájának egyikeként tartották számon Szemiramisz királynő függőkertjét.

Perzsiában, Egyiptomhoz hasonlóan, a természeti körülmények miatt a kert az életet adó oázis, a Paradicsom. A kertek szeretete és a fák kultusza gondolkodásuk egyik alapvető jellegzetessége. A kertészkedés az ifjúság neveléséhez tartozott, s még magas rangú hercegek is részt vettek benne. Leghíresebb versgyűjteményeik a Gulisztán (Rózsakert) és a Busztán (Gyümölcsöskert) címet viselik. Egy XV. sz.-i miniatúra egy kínai hercegnő és egy perzsa herceg találkozását kertben jeleníti meg. Két híres középkori költő, Szádi és Háfiz sírja falakkal körülvett kis ligetben áll. A kertek értékét jelzi az is, hogy lázadás esetén a nép először az uralkodói kerteket, a hatalom és a gazdagság szimbólumait rombolta le. A perzsa szőnyegek egyik alaptípusa kertet modellál. A zord idő beálltával hatalmas, kertet ábrázoló szőnyegekkel pótolták a valódi kertet a király számára. A téglalap alakú mezőt – amely a tipikus perzsa kert sémája – egyenes vonalú csatornák osztják föl, ezek a csatornák virágokkal és cserjékkel teli négyszögeket határolnak el. Ez megfelel a négy paradicsomi folyó által négy területre osztott univerzum ideájának. A perzsa kertet is mindig fal veszi körül. Ebben az értelemben a kert jelentése a sziget és az oázis motívumával rokon: a védett intimitás, a visszavonulás, megpihenés helyszíne. Az arabok később átvették ezt a kertkultúrát. Művészetük hatása Európában Dél-Spanyolországban (Cordoba, Toledo, Granada) érezhető olyan alkotásokon, mint pl. az Alhambra erőd kertjei.

Indiában elsősorban pihenésre, testi-lelki felüdülésre szolgált a kert, amelynek alaprajza a mandalához hasonlít. Kozmikus tengelykereszt húzódik át rajta, amely tizenkét teraszra osztja fel a tizenkét állatövi jegynek megfelelően. Ilyen pl. az indiai muszlim építészet remekműve, a Tadzs Mahal kertje.

A kínai mítoszokban a halhatatlanság gyümölcseit termő fák Hszi-vang-mu (’nyugati királyi anya’) istennő kertjében teremnek, s ez a halhatatlanok „Paradicsoma”. A Távol-Keleten, különösen Kínában és Japánban, fontos jelentősége volt a magánkertek ápolásának, amelyek a természettel való közvetlen kapcsolatot jelentették. A természet kicsinyített másai; két legfontosabb alkotóelemük, a víz és a kő/szikla, az aktív és passzív princípium együttesét, a világ változtathatatlan lényegét tükrözik, míg a növények a születés és pusztulás folytonosságát, a mulandó szépséget jelenítik meg (egyszer én is csinálok egy zen kertet, imádom, mert kicsi, egyszerű és csak homok meg kő van benne bazmeg). Japánban a kertekben kaptak helyet a teaházak is, mivel a teaszertartásra a kerten való áthaladás készíti fel a résztvevőket.

A görögök kertjei eleinte a kegyhelyként tisztelt szent ligetek voltak. Ezek közepén oltár vagy templom állt. Az istenek és hősök szent ligetei versenyjátékok színteréül is szolgáltak. A testedző iskolákat, a gümnaszionokat szintén nagy kert vette körül, s az egyes kertrészleteket akadémiának, líceumnak nevezték (tessék, én is a kertben gyúrok, mint a régi görögök). Később a gümnaszionok sétaútjaiból a filozófusok gyülekezőhelye lett, ahol a mesterek sétálva tanítottak (igen, gyúrás közben néha szoktam filozofálni is, vérbeli ókori görög csávó vagyok a kurva életbe). A kert tehát iskolaként funkcionált, pl. Epikuroszt „a Kert filozófusának” nevezték. Priaposzt tisztelték a kertek védőisteneként, s szobrain a fallosz hangsúlyos ábrázolása termékenységi vonásaira utal (na ez a vonal az én életemben is igen jelentős). A kert az antikvitás szerelmi költészetében is erotikus szimbólum, ill. a női genitália jelképes megjelenítése. A kertbe való behatolás, a termények megdézsmálása a nemi aktust jelöli: „Elveheted kertemből büntelenül mi csak ott van, / ha megadod te nekem mind, mit a kerted igér” (Corpus Priapaeorum, 5.). (És akkor ÉN vagyok a szexmániás, öcsém. Na persze.) Homérosz Odüsszeiájában is több kertleírással találkozhatunk. A phaiák fejedelem, Alkinoosz gyümölcsöskertje maga a tökéletesség, a bőség, az istenek ajándéka (Od., VII. 112–132). A mítoszokban szereplő Heszperiszek kertje az aranykor eszményi helyszínéhez hasonló.

A bibliai Édenkert a tökéletes boldogság és az ártatlanság állapotának szimbóluma. Ugyanakkor fájának gyümölcse a testi gyönyörök megízlelését kínálja, így válhat a földi szerelem helyévé. (MEGINT csak a szex, ugye?) A bűnbeesés és kiűzetés ábrázolásain is megjelenhet a tökéletes állapotra utaló kert (pl. Jan de Limbourg és testvérei: Bűnbeesés és kiűzetés a Paradicsomból, Berry herceg hóráskönyve, 1415–1416, Chantilly, Musée Condé). Az Énekek énekében az elzárt kert a kedves szüzességére utal (Én 4,12). A keresztény szimbolika ezt veszi át a szeplőtelen fogantatás, ill. Szűz Mária tisztaságának jelképeként (hortus conclusus). Erre a jelentésre utal Stefan Lochner Madonna rózsalugasban c. festménye is (1440 k., Köln, Wallraf-Richartz-Museum). Az Angyali üdvözlet ábrázolásainak is gyakori színtere (pl. Leonardo da Vinci: Angyali üdvözlet, 1472–1475, Firenze, Uffizi).

A néphagyományban is megjelent a nagyhét utolsó napjain és húsvét éjszakáján a kerti imádkozás szokása, amely a Getsemáné-kertben történt eseményekre emlékeztetett (Mt 26,36–42).

A középkori templomok fallal bekerített kolostorkertjei, a reneszánsz szimmetrikus elrendezésű kastélykertjei, a francia és spanyol barokk labirintus típusú, geometrikus formákat kedvelő kertjei, majd a természet mintájára telepített angol kertek mind egy-egy kor világfelfogását tükrözik.

A gyönyörök kertje (hortus deliciarum) a XX. sz.-ig nyomon követhető toposz, s a testi örömök, az érzékiség kifejezője (Bosch: A Gyönyörök kertje, 1503–1504, Madrid, Prado; Gulácsy Lajos: Szerelmespár [Don Juan kertje], 1910, Bp., MNG; William Blake: A szerelem kertje; Oscar Wilde: Eros kertje; Csáth Géza: A varázsló kertje; Ady: Az árvaság kertjeiben). (Erre már nem is mondok semmit. Na EZÉRT kell egy kert mindenkinek).

Ovidius az állam jelképeként is használja (Fasti, II. 701–710). Ezt a hagyományt folytatja Shakespeare, akinek több drámájában a „gyomos kert” a hanyatló állam, ill. világ szimbóluma (Hamlet,I. II.): „kertünket, a szép hont / Gyom veri fel” (II. Richárd, III. IV.). A magyar irodalomban Móricz Zsigmond Tündérkert c. regényének címe is kifejezi, hogy a korabeli, három részre szakadt Magyarországnak egyetlen „művelt” része a Bethlen Gábor vezette Erdély.

A világtól való elvonulás egy lehetséges formája: pl. Szt. Ágoston Vallomások c. művében a szerző megtérése olvasás közben egy kertben zajlik le. A pihenés, a magány (Milton: Il Penseroso), a gondolkodás, a misztikus megvilágosodás tere (Marvell: Gondolatok a kertben). Voltaire Candide-jának zárómondata az egyéni lét kiteljesítésének (mint egyetlen lehetséges életcélnak) jelszava lett: „Műveljük kertjeinket!” (Igen, a kertben dögleni egy sörrel tényleg pihentető dolog öcsém). Vörösmarty Csongor és Tünde c. darabjában a kert maga a világ, amelyben az emberiség drámája zajlik a megkísértéstől a beavatásig. Lehet a megszelídített és művelés alatt álló lélek jelképe, szemben az erdő szimbolizálta vad lélekkel (Hamvas Béla: Scientia Sacra). Bartók (Balázs Béla szövegére komponált) A Kékszakállú herceg vára c. operájában a férfilélek gyöngédségét jelképezi: „Ó! Illatos kert! / Kemény sziklák alatt rejtve.”"

Remélem most már kurvára műveltnek érzitek magatokat, és azt is megértettétek végre, hogy a kert művelése is csak a szexről szól leginkább, mint mindig minden az égegyadta világon. De a szimbólumokat félretéve, nekem az igazi kertemmel van most sok dolgom. Mert azt a kertet álltam én neki rendezni teljes erőbedobással, és mire az ősz véget ér, meg is leszek vele, az kurvaélet, vagy ne legyen a nevem Vadonjáró.

Aztán végre minden rendben lesz.

Minden.