Valamelyik este, amikor feküdtünk le a kis vadonjáróval, nézelődtem kifelé a nyitott ablakon. Kurva meleg volt, és ilyenkor az ablak mindig nyitva van (a szúnyogháló egy kurva jó találmány), a mindenféle vadonbéli dögök meg szöszmötöltek odakint. A kis vadonjárót akkoriban éppen idegesítette a kinti motoszkálás, mire viccesen odavetettem neki, hogy nyugodjon meg, ezen a vidéken én vagyok a legerősebb, úgyhogy nincs mitől félnie.
Pár nappal később, lefekvéskor a gyerekem rám szólt, hogy "Apa, mondd el megint, hogy te vagy a legerősebb". Mondom, miért? "Mert megnyugtat." Elmondtam neki, ő meg elégedetten bólintott egyet, befordult a fal felé, nyakig betakarózott (igen, ötven fokban is), és elaludt, mint a tök.
Én pedig arra gondoltam, hogy akkor és ott valóban azt éreztem, hogy én vagyok a legerősebb. Nem csak azon a vidéken, de az egész kurva világon. És a pokol összes démonát puszta kézzel széjjel tudtam volna tépni, ha kell.
És nem, nem önmagamtól voltam én a legerősebb; a fiam tett azzá.
Adja az Isten, hogy sohase kelljen csalódnia az erőmben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése