Régebben volt kinti hőmérőm, nézegettem is sokat. Érdekelt is, hogy hány fok van, mert nem mindegy, hogy például a reggeli edzéshez hogyan öltözöm föl, tudod. Kurva fontos dolgok ezek.
Régebben volt benti hőmérőm is, nézegettem azt is sokat. Érdekelt hogy hány fok van, mert tudnom kellett, hogy kell-e még rakni a kandallóba, vagy kell-e szellőztetni ha túl meleg van, mit vegyek föl a lakásban, nyitva hagyhatom-e az ajtót, vagy nem. Kurva fontos dolgok ezek is.
Aztán az ex-feleségem elvitte a hőmérőket (igen, a kintit és a bentit is) és azóta nem tudom, hogy pontosan hány fok van odakint, meg idebent.
A döbbenet az, hogy így is tudok élni. Sosem gondoltam volna.
Persze tudhattam volna, mert a számok absztrakt dolgok. Nem valódiak. Nem is léteznek, csak a fejünkben. Ezen elgondolkodtál már? És még hány olyan dolog is van, aminek kurva nagy jelentőséget tulajdonítunk, pedig csak bennünk van?
És nem a hőmérsékletről beszélek; persze, a meleg az van, meg a hideg is van. De hogy ez jó, vagy rossz, és hogy mikor túl meleg, meg mikor túl hideg, azt ki mondja meg?
Mostanában sokat nézegetem a lakásban az órákat is. Azok is csak számok. És azokat is a legjobb lenne kibaszni a mezőre. Rabságban tartanak azok a rohadékok is, azt hiszem.
(Az megvan, amikor a szerzetes odamegy a zen mesterhez, és megkéri őt, hogy segítsen neki megszabadulni? Nincs? Akkor gyorsan elmondom. Szóval a mester erre megkérdezi, hogy fiam, téged meg ki vetett rabságba? A szerzetes csodálkozva feleli, hogy őt ugyan senki. Mire a mester: akkor meg mi a szarnak akarsz megszabadulni?)
Most őszintén, mi a jelentősége egyetlen percnek, hogy mérni kelljen? Persze, tudom, ne is mondd. Van, akinek egy perc elég a szexre, például. Egy atomfizikus ennyi idő alatt annyi részecskét összeütköztet, amennyit te elképzelni sem tudsz. És a forró kályhára ráülni is elég hosszú idő az az egy perc.
De például megcsókolni a csajodat, egy egész percig, az sem akármi. Csak azt kevesebbnek érzed. Mindig kevesebbnek.
És azt hiszem, éppen ez a bajom a számokkal. Amikor tudományt csinálunk velük, akkor kurva jók, és kurva hasznosak, és nem tudnánk nélkülük élni. De boldoggá tenni, azt nem tudnak. Akármennyire is jó lenne lemérni és kiszámolni a boldogságot, nem megy. Pedig olyan könnyű lenne.
Sőt, nemhogy nem segítenek boldognak lenni, de a boldogsághoz néha teljesen meg is kell szabadulni tőlük. Teljesen, érted? Mert van, ami nem mérhető, és van, ami nem számolható ki, mert van, ami úgy lett kitalálva, hogy ne fogjon rajta a ratio, hanem kaotikus legyen, bolond legyen, őrült legyen, szertelen legyen, határtalan legyen, korlátlan, végtelen, felfoghatatlan legyen. És mégis, mégis teljesen átélhető. Mégis megfogható, ölelhető, szerethető, élvezhető.
Azt hiszem, ha végre szabadságra megyek, kikúrom a lakásból az összes órát.
Érted, legalább a szabadságomon hadd legyek szabad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése