It's a bright June afternoon

Na öcsém, végre június van. Ha tudnád hogy ez mit jelentett nekem hosszú éveken át. Jövőre már a kis vadonjárónak is meg fog dobbanni a szíve, ha kezdődik a június, és vele a nyári szünet.

Ilyenkor mindjárt vége a sulinak, és nemsokára indul a hosszú balatoni nyár vaze. Júniusra jó esetben már megvolt az első úszás a Balcsiban (hagyományosan apámmal óriási sikongatások közepette már Pünkösdkor bemásztunk a vízbe, de azért nem minden évben, na), és nemsokára elkezdődik a tábor kitakarítása is, és a felkészülés az egyhetes turnusokban érkező családok fogadására. Meg a stég leeresztése, amit minden évben (szintén hagyományosan) félig bebaszva végeztünk, mert nehéz, pontos munkát csakis úgy jó csinálni.

(Igen, ha nem vetted volna észre most nosztalgiázni fogok.)

Már szeptembertől fogva vártam minden évben a következő júniust. Csak ilyenkor éreztem azt, hogy na, végre élek, amikor meleg volt, amikor ragyogott a nap, amikor felülhettem a bringámra és elindulhattam csak úgy bele a világba a Káli-medencében, és nem kellett foglalkoznom senkivel és semmivel, csak tekerni, tekerni, és élvezni a nyarat, a szabadságot, és az életet. Menekülni, isten tudja, hová.

Ma reggel egyébként még hasogattam egy kis gyújtóst is, mert éppen fűtök, mert ha nem vetted volna észre kurva hideg van, de ettől sem csökken az életérzés, hogy június van. Június lenne akkor is, ha szakadna a hó, június lenne akkor is, ha soha többet nem láthatnám a Balatont, és június lenne akkor is, ha űrlények szaggatnák darabokra a bolygót a halálsugaraikkal.

Most, hogy felnőtt vagyok, akármikor kocsiba ülhetek és lezúzhatok a Balatonra, most, hogy végre felnőtt vagyok, akár át is úszhatom, amiről hiába álmodoztam annyi éven át. Viszont mindig féltem attól, hogy milyen lehet a Balaton, amikor nincs nyár. Lett volna lehetőségem rá, hogy lássam, de sosem akartam látni. Tudod, mint amikor találkozhatnál egy régi szerelmeddel, de nem akarsz, mert azt akarod, hogy olyannak maradjon meg benned, amilyen akkor volt, amikor még szeretted.

A valóságtól pedig mindig kicsit félünk. Néha jobban.

Milyen lehet vajon a június egy olyan helyen, ahol mindig nyár van, ahol mindig meleg van, ahol bármikor lehet úszni a tengerben? Vajon ott is ennyit jelentene nekem, vagy pár év után már teljesen mindegy lenne, hogy milyen hónap van?

Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy egyszer nem húzok el Új-Mexikóba délre, mint a vadlibák. Majd akkor, ha nem lesz már, ami itt tartson. Szeretném, ha lenne.

A június az a hónap, aminek egyetlen napját sem akarom elpocsékolni. Mert a június a nyár első hónapja, és ha azt akarom, hogy sokáig tartson a nyár, akkor nem szabad hagynom, hogy elrohanjon észrevétlenül. Ha hagyom elszaladni, elveszítem.

Nem akarom elveszíteni. Át akarom érezni, amennyire durván csak lehet. Nem akarok többé arra várni, hogy majd egyszer élek, most akarok élni.

Most, júniusban.