Kalandok a vadonban 62.

Na, csak megérkezett a jó idő. Már kezdtem aggódni, hogy egész májusban fűthetek, úgy indult a dolog. Éreztem én, hogy valami átbaszás van a dologban, aztán igazam is lett: és ma már bukóra nyitott ablaknál aludtam, ami az alap lesz a következő 5 hónapban, hehe. Akárcsak a sok napozás, séta, bringa, és a gyúrás. (Mondjuk a gyúrás az mindig alap.)

Szóval tulajdonképpen csak pár nap veszett el a rossz idő miatt, nem több, és legalább addig sem nőtt a fű ezerrel. Bezzeg most, a kurva anyját.

A vakondokokkal továbbra is küzdök, mert kinézték maguknak nagyon az én fenti hatos rézsűmet, de valószínűleg okkal; biztos valami ízletes lótetű-kolóniára vagy hasonlóra bukkantak. Tőlem aztán felzabálhatják a kert összes ártányát, nekem csak arra kell figyelnem, hogy rendszeres időközönként beledöngöljem a földkupacaikat a talajba, mert nem tudok tőlük rendesen füvet nyírni. Ja, fűnyírás: lassan jön a második kör fenn, az első fűkaszálás fenn, és a harmadik kör lent, mert hát jó idő van végre, jippikájé, mádöfákör.

De legalább mással nem kell foglalkoznom. Az a borzalmas, hogy tudnék így élni minden gond nélkül, főleg nyáron. Horribile dictu. Bár tegnap az jutott eszembe, hogy el kéne mennem valami fizikai munkát végezni teljes részmunkaidőben, azzal több legyet is üthetnék egy csapásra. Na majd megnézem, mik vannak itt a kisvárosban. Tudod, soha nem árt egy kis plusz edzés, aminek ráadásul valami értelme is van. Mondjuk pakolni egy boltban, vagy raktárban, ilyesmi. Arnold is úgy kezdte, aztán nézd meg, mire vitte.

A bambuszt sikeresen kiirtottam tavaly, persze megjelentek a kis hajtásai már mindenhol a kertben, de ez már csak haláltusa; ahol a legsűrűbb volt, ott gyökerestül sikerült kigyaknom, és ott nem is hajt egyáltalán. Gondosan megfigyelem, hogy hol bújik ki még a föld alól, aztán levadászom a maradék gyökereit is. Ezt a csatát már tavaly megnyertem, küzdöttem mondjuk érte eleget; ezek már csak utászharcok.

A kocsimat rendbe raktuk, gyönyörű lett a hangja, már nem csattog úgy, mint eddig. Az autószerelő haver szerint "sose akarod majd eladni ezt a kocsit, mert ez olyan tuti verda", hát úgy legyen. Én mindenesetre még kijavíttatom az apró kis hibáit, meg feltuningolom, amennyire csak tudom, és persze vigyázok rá, amennyire csak tudok, aztán meglátom, meddig szolgál. Eddig nagyon jó vételnek gondolom, de majd kérdezz meg öt év múlva is. Remélem, még kérdezhetsz, leszünk olyan viszonyban, illetve még én is életben leszek.

Tudod, manapság ezt nem lehet tudni; manapság már semmi sem biztos. Apropó, emlékeztetném is magam az egyik kedvenc mondásomra, miszerint: egyik napról a másikra élünk. Mert ez aztán biztos, a többi csak picsafüst.