Itt a tavasz, és én meg vagyok vele elégedve. Most már akkor is meleg van, amikor hideg van, már ha érted, mire gondolok. Még begyújtok néha, de már csak luxusból, a fagyhalál nem fenyeget.
A hétvégén a csajommal megigazítottuk a kertet, metszettünk, gereblyéztünk, pakolásztunk. Mindig szeretem márciusban alaposan átnézni a kertet, mert ilyenkor erős bennem az az érzés, hogy még nem maradtam le semmiről. És valóban képes vagyok arra a bravúrra, hogy évről-évre könnyítek valamit a fűnyíráson, és ez most is sikerült. A legtöbbet persze azzal könnyítenék, ha elkezdenék végre építkezni a hátsó kertben, leredukálva ezzel a füves terület nagyságát, de azt hiszem, ez nem idén lesz, talán jövőre.
Elvittem a fűnyírómat is szervizbe, mert már ráfért, de a fűnyírós csak intett rezignáltan, hogy toljam be a másik kétszáz mellé; talán áprilisra készen lesz. Mondjuk nem sietek sehova, mert a fű még nem vette észre, hogy tavasz van, de rövidesen észre fogja venni, és akkor elkezd nőni ezerrel, nekem pedig résen kell lennem. Szerencsére a bikaerős fűkaszám itt figyel a fészerben, vész esetére.
Elővettem a bringámat is tegnap, és úgy érzem, ma megyek is vele egy kört; alig vártam már, hogy jöjjön a bringás szezon, mert nekem jobb az, mint gyalogolni, már a derekam miatt. Meg a gyaloglás nekem túl lassú, és alig jutok vele bárhová, na de a bringa.
A szolit még fogom tolni márciusban, de aztán áprilistól természetes módon fogom magamhoz venni a kellő mennyiségű napfényt. Remélem, hogy lesz rá bőven lehetőségem.
Más újság most nincs, de azért remélem, lassan lesz. Bár a helyzet az, hogy éppen eléggé örülök annak, ami most van ahhoz, hogy ne akarjak túl sok változást az életben, de mint tudjuk, a változás elkerülhetetlen, mert a változás: örök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése