A játék renöszánsza

Pontosabban a számítógépes játékoké, igaz, kizárólag szerény személyem számára.

Emlékszem, az elmúlt években nagyon sok olyan időszak volt, amikor egyáltalán nem volt időm vagy energiám leülni, és gépezni egy kicsit sem; örültem annak, ha csak álmodozhattam arról, hogy egyszer majd újra lesz egy olyan korszak az életemben az egyetem után, amikor tudok játszani. Gyűjtögettem a játékokat lelkesen, de nem nagyon játszottam velük, merthogy egyszer majd.

Az utóbbi pár hétben végre megvalósult ez az egyszer majd, és ennek nem tudok eléggé örülni, és nem tudom eléggé értékelni, és nem tudok eleget stresszelni azon, hogy vajon mikor fog véget érni.

Minden végigjátszott nap ajándék, én mondom nektek.

Persze, a kis vadonjáróval mindig is játszottunk éppen eleget együtt, de én most nem erre gondolok, hanem arra, amikor én, mint introvertált, teljesen elmerülhetek egy számítógépes játék világában, egészen a fejem búbjáig, és ott élhetem az életemet, ha csak néhány óráig is egyhuzamban.

Az elmúlt időszakban sokat toltam a Skyrimet, mint alapjátékot (bár éppen mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy ideje lenne Tyrone-t megházasítanom, és letelepítenem végre), meg a Hearthstone is kurva jó volt, újabban pedig rákaptam a nyomozós kalandjátékokra. Ki kell emelnem a Sherlock Holmes: Crimes and Punishments nevű játékot, mert ehhez fogható játékélményem már nagyon régen volt. Be is lelkesedtem, és elhatároztam, hogy végig fogom tolni az összes Sherlock Holmes játékot, szépen sorban. Kell az agymunka, és számomra kevés izgalmasabb dolog van, mint a legendás mesterdetektív bőrébe bújni. Nagyjából tízéves korom óta imádom az arcot. Ja, és el ne felejtsem a Legacy of Time nevű játékot se - másik nevén Journeyman Project 3 - amit meg tudtam szerezni végre olyan verzióban, ami a mostani gépemen is fut, és ez nagy dolog. Ez az egyik legkedvencebb nosztalgikus kalandjátékom, amit 18 évesen játszottam először, de azóta is előveszem néha, és végigtolom. Múlt héten két nap alatt letoltam, és újfent hatalmas élmény volt.

És tudom, tölthetném ezt az időt valami értelmesebb/hasznosabb/társadalmilag értékelhetőbb (kívánt aláhúzandó) emberi tevékenységgel is; mutass egyet. Hiszen maga Holmes is azért nyomozgatott, mert unta a banánt, és ha az ő korában léteztek volna számítógépes játékok, akkor a csávó naphosszat azokat tolta volna, meg full belőve fojtogatós pornófilmekre racsnizott volna a neten.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy pillanatnyi nihilista gémerdekadenciám annak az eredménye, hogy éppen semmi más nem motivál a képzeletbeli rejtvények megoldásán kívül. Persze edzek keményen, olvasok sokat, gyerekezek, rendben tartom a házamat itt a vadonban, és nagyjából a többit le is szarom. A világ amúgy is mindent megtesz azért, hogy egyre kevésbé legyen kívánatos hely a számomra, az ország, amelyben élek, pedig hozza a szokásos formáját, de azon már meg sem lepődök. (Mondandóm illusztrálására most belinkelhetnék egy valag cikket innen-onnan, de lusta vagyok keresgélni. Ha nem tudod, hogy miről pofázok, akkor meg ne én vezesselek már rá a keserű valóságra.)

Ezért játszok. Szeretnék az a fószer lenni, aki még az unokáival is le tud ülni játszani, méghozzá úgy, hogy van is fingja arról, ami éppen akkoriban menő dolog lesz a gémerek között. Ez vagyok én - vagyis ez is én vagyok - és most éppen van erre időm és energiám. Hát kihasználom. Úgyis fordul majd az a sorskerék nemsokára megint, és akkor talán pakolhatom el a játékaimat újra.

De most - most nyomatom bazdmeg, hajnalig.