Kis vadonjáró a szőnyegen

Méghozzá birkózószőnyegen, mint bajnok!

Írtam még régebben, hogy a kis vadonjáró elkezdett birkózni, mert egyrészt ezt én is szerettem volna csinálni így utólag gyerekkoromban, másrészt meg mert valamit muszáj volt már mozognia a kis dagadéknak. Mindenki rinyált a családban, de persze edzésre senki sem vitte volna el, ezért fogtam magam, és amint jött a lehetőség, megtettem én.

Azóta sem bántam meg, és bár olyan volt, mint széllel szemben hugyozni, akkor is megérte. Mert a kis vadonjáró, aki május óta birkózik, volt most szombaton versenyen, és egy bornzéremmel jött haza, bár senki nem hitt benne, hogy lesz bátorsága egyáltalán kiállni.

Senki nem hitte, még az edzője sem, hogy ilyen jól fog szerepelni. Ismerős, vadonjáró? Ismerős érzés, hogy te pontosan tudod, hogy jóval több van benned, mint ami látszik, de mert nem nagy a pofád állandóan, hogy te mekkora istencsászár vagy, ezért senki sem hisz benned? Ó, a kurva életbe, mennyit tudnék erről mesélni.

Igen, a fiam éppen olyan mint én, de miért csodálkozol ezen? Azért mert hivatalosan nem velem él, azért? Az szart sem számít ezekben a dolgokban. És nem tud változtatni sem semmin, ami már kialakult, és jó. A fiam éppen olyan, mint én, és ha csak két dolgot örökölt tőlem, a testedzés meg a játék szeretetét, már boldogan fogok meghalni. A többit őszintén szólva leszarom. Nem vagyok én sem tökéletes, meg teljes, tőle sem várom el egyiket sem. Csak azt szeretném, ha szeretne edzeni, és szeretne játszani. Azt gondolom ugyanis, hogy ez elég lehet a boldogsághoz.

Azt mesélte az edzője, hogy amikor komor fejjel odaállt a birkózószőnyegre az első meccsén, a vele szemben álló kisfiú elsírta magát. Ez ismerős. Tőlem is sokszor féltek, és én sem értettem, hogy miért. Aztán a kis vadonjáró persze megsajnálta, és majdnem hagyta nyerni. Nagy szíve van. Az edzője szerint túlságosan is nagy, és meg fogja szívni az életben, és én tudom, hogy igaza van. Mégis sajnálni fogom, ahogyan felnő, ahogyan megkomolyodik, ahogyan megkeményedik - mert ezt sajnos nem fogja elkerülni ő sem. Én sem tudtam, bármennyire akartam is. És az ő gyerekkorának a végét éppen úgy meg fogom siratni, mint a magamét. Talán neki könnyebb lesz, mert végig mellette leszek, és néha elmondom, hogy mi a helyzet ezzel az élettel.

Végtelenül büszke vagyok rá, még akkor is, ha nem lesz belőle sohasem igazi bajnok. Nekem már most is az.

Nekem már mindig az marad.

Vadtúra az isten háta mögött

Jó volt kiszakadni egy kicsit. Jó volt a vadonban egy kurva nagyot gyalogolni, még akkor is, ha a barátaim mind a távolságot, mind az időzítést, mind a csapatot rosszul mérték föl egy kicsit. Ha gyalogolni mész öcsém, csak arra ügyelj, hogy ne számíts arra, hogy haza majd busz visz; a menetrend ebben az országban szart sem számít. Na de cseszni rá, mert jól éreztük magunkat. Ittunk, ettük, játszottunk, pörköltet főztünk, elvoltunk, mint a befőtt.

Ha őszinte akarok lenni, nagyon kevés volt kiszakadni ilyen kicsit. Most több kellett volna. Éppen most egy kicsivel több. De ennek is tudok örülni, mert az ilyen alkalmakon mindig sokat tudok töltődni. És nem csak pálinkával.

Tudod mi a legérdekesebb abban, amikor régi barátokkal vagy együtt pár napot? Hogy folyamatosan azt kérdezed magadtól, hogy minden rendben van velem? Ott vagyok, ahol lenni akartam? És persze legfőképpen: boldog vagyok? Ezt az életet akartam? Olyan jó néha megállni, és ránézni a saját életemre, főleg most, amikor megint váltani, változtatni készülök.

A válasz pedig nem jön meg azonnal, és tulajdonképpen nem is az a fontos, hogy megnyugtasd magad, hogy igen, persze, minden kibebaszottul tökéletes, hanem az a fontos, hogy még képes vagy önmagad szemébe nézni a tükörben, és úgy feltenni a kérdéseket. Hogy nem félsz a válaszoktól, és nem félsz attól, hogy őszinte légy önmagaddal.

Olyan jó néha lelassulni, és csak egy nagyot gyalogolni a vadonban. Megtisztít. Rákényszerít, hogy magamba nézzek. Emlékeztet arra, hogy nem csak annyi az élet, ami most éppen a hétköznapjaimban van. És ha arra jutok, hogy valami hiányzik... hát kiderítem mi az, és megszerzem.

Or I'll die tryin'.

Az edzésről egy igazság

A kis picsa súlyok, amikből tizet-tizenkettőt ki bírsz nyomni, egy kis koksszal jobban feltolják az izmaidat, mint a baszott nagy súlyok, amiktől meg valóban erős leszel. És ezért aztán a felpumpált girnyók nagyon erősnek és edzettnek néznek ki, az erőemelők pedig lusta, dagadt geciknek.

És ami a legrosszabb, hogy én meg egyik sem akarok lenni.

Igazságtalan egy világ ez.

Álmoskönyv 15.

Na végre volt egy jó kis fantasy álmom. Már olyan régen álmodtam egy jót, de ez a tegnap éjjeli most vége mindenért kárpótolt.

Nagyon rám fért már egy jó álombéli kaland; most megkaptam.

Eleve azzal kezdődött, hogy vadonjáró - igazzy D&D ranger öcsém - voltam egy királyságban. Ráadásul nem ilyen kis senki surmó egy fejszével, hanem a legjobb ranger. Éppen háborúban álltunk egy szomszédos királysággal, tehát necces idők voltak, és mint tudjátok, ilyenkor a rangerek a katonaság felderítőiként szokták szolgálni a hazát a maguk szabadelvű módján.

Én is többnyire kémkedtem meg a vadont jártam ellenséges felderítők után kutatva, amikor tudomásomra jutott, hogy az ellenséges sereg megindult az ellen a vár ellen, amelynek a közelében én is erdőt jártam. Visszatértem hát a várba, és közöltem az elképzelésemet a vár parancsnokával: a háború egy baromság, hadd lopakodjak én az ellenség közelébe és hadd nyilazzam le lesből a tábornokokat; vezérek híján egyetlen sereg sem vonul harcba, és talán ez eléggé demoralizálja az ellenséges sereget ahhoz, hogy az egész háború elkerülhető legyen.

Persze ellenezték a tervemet, mert a tömegmészárlás egy harcmezőn valami módon erkölcsösebb és nemesebb dolog, mint pár katona legyilkolása orvul. A csajom - aki szintén a várban lakott álmomban, de arra már nem emlékszem, hogy pontosan mit is csinált ott azon kívül, hogy éppen úgy nézett ki mint a való életben a félkopasz fejével, meg a pofátlanságával - szintén ellenezte a tervemet. Igaz, ő más indokból: ő egyszerűen nem szerette volna ha ottpusztulok valami vakmerő, öngyilkos küldetésben. Normális esetben meg tudtam volna érteni, de ezúttal lehetőséget láttam arra - mint kurva jó lövész - hogy az erdőben, az én erdőmben vonuló ellenséges sereget egyetlen csapással megbénítsam. Ezt a lehetőséget nem akartam kihagyni; ezen ordítottunk egy sort a csajommal. A "feletteseim" véleménye nem annyira érdekelt, mert nem voltam katona, csak ideiglenesen, de a csajommal nem akartam volna összekapni.

Végül beleegyezett, hogy nekiindulhatok, de csak akkor, ha elkísér néhány válogatott harcos is, akik szükség esetén segítenek abban, hogy megpucoljak az ellenség elől. Végül rábólintottam a feltételére, mert az idő fogyott, nekem meg elegem volt már a picsogásából. Elindultunk a harcosokkal, akiket indulás után nem sokkal szépen és alaposan, amúgy ranger módra elveszítettem az erdőben -. esélyük sem volt, hogy rám találjanak, ha én nem akarom. És én ezúttal nem akartam, úgyhogy egyedül folytattam az utamat.

Végül egy nagy tóhoz értem, amelynek a túlpartján - a ködös vízen át láttam is halványan - ott állt az ellenséges tábor. Tudtam, hogy ott lesznek azok a vezérek is, akiket le akartam szedni. Lesétáltam a vízpartra, és ekkor észrevettem, hogy az egyik fűzfa, amelyik a vízben áll, ilyen furcsa füttyögő hangot ad ki. Álmomban tudtam, mi ez a hang: ugyanis a növények egy része ebben a világban elvarázsolt volt, és ezekkel a növényekkel lehetett "beszélgetni", már annak, aki érzékeny volt rájuk, és meghallotta a hívásukat. Még emlékeztem is arra, hogy álmomban a kis vadonjárót is tanítottam, hogyan ismerje fel és használja ki ezeknek a növényeknek a különlegességét. Mert álomomban a gyerekem is vadonjárónak tanult, naná.

Odamentem az elvarázsolt fűzfához, a törzsére tettem a kezem, és "beszélgetni" kezdtem vele. Emlékszem, milyen nehéz volt áttörni számomra unalmas fa-életének mindennapi érzésein, és megtudni tőle azt, ami engem érdekelt - hogy mikor érkeztek az emberek a tó túlodalára, mit csináltak ott eddig, satöbbi. Végül megtudtam, amit akartam, és levettem a kezem a fűzfáról.

Sajnos ekkor fel is ébredtem, így a történet többi része örökre rejtély marad. Azt hiszem, ha tudtam volna irányítani az álmot, azt választottam volna, hogy véghezviszem, amiért elindultam, vállalva a következményeket. Mondom, kurva jó lövész voltam, le tudtam volna lőni a sereget vezető katonákat, és az ellenség nem is feltétlenül gondolta volna azt, hogy az orvlövész azokat szolgálja, akik ellen vonultak. A csajom persze átkozottul pipa lett volna, hogy átkúrtam, de ha olyan, mint a való életben, úgyis megbocsátott volna végül...

Szóval mondom, király egy álom volt.

Önmagunk

Érdekes dolog ez az önmagunk keresése, mi? Mindig olyan jól hangzott és mindig is azt gondoltam, hogy van értelme - már nem a keresésnek, azt most is értelmes dolognak tartom - hanem ennek az önmagamnak.

Mostanában kezdek rájönni, hogy a zen történeteknek igazuk van - ez az önmagam, ez egy átbaszás. Nem úgy átbaszás, hogy valaki beadja neked, hogy van ez az önmagad, és akkor ő segít megkeresni, és te ezért adjál pénzt; bár van ilyen is, de én most nem erre gondolok. Az átbaszás abban van, hogy te magad is abban nősz föl, hogy te vagy, mert neked lenned kell. És ez a te, ez nyilván valami állandó dolog, mert hogy a faszban is lehetne másképpen, ezért nekiállsz keresni.

Hát öcsém, én harmincöt éves vagyok, még nem találtam meg önmagamat, de önmagamat már nem is keresem. Mást keresek inkább helyette.

Tudod, én nagyon régóta élek már. Ha annyi ezresem lenne, ahányszor azt hittem, hogy most már megtaláltam magam, és igen, ez vagyok én, kurva gazdag lennék. Aztán eltelt egy kis idő, és rájöttem, hogy nem, az mégsem én vagyok, én ez a másik vagyok, de tényleg. Vagy nem, nem is az, hanem amaz, de most már tényleg tuti, amaz vagyok én.

Nem. Nem, és újra csak nem. Haladok egyre csak tovább, és az önmagamok meg sorra maradnak el mögöttem. Egyik sem maradt túl sokáig velem. Mert folyton változom. Én, önmagam leglényegéig, a legutolsó atomomig és a gondolataim és érzéseim legmélyebb bugyráig, változom. És legvégül nincs is bennem semmi, ami valamikor az úton meg ne változott, vagy ki ne cserélődött volna. Hétévente kábé lecseréljük az atomjainkat, így szól az urban legend, vajon hány évente cserélünk hitet, gondolatokat, érzéseket, meggyőződéseket? És ez jó vagy rossz?

Nem, nincs ott legbelül semmi sem; illetve mindig van ott valami. Na ezt rakd össze. Ráadásul ha megpróbálod megragadni, úgy jársz, mint az egyszeri ember, aki nekiindult, hogy lecsússzon a szivárványon. A szivárvány csalóka dolog. Három dolog kell hozzá: fény, vízpára, és egy külső szemlélő, akinek számára a vízpárán megtörő fény megjelenik. Bármelyik hiányzik e háromból, nincs szivárvány. Maga a szivárvány nem létezik, sohasem létezett, csak a körülmények egy csodálatos összjátéka. Az ember vajon más? Maga az ember. És ez jó, vagy rossz?

Azt akartam mondani, hogy nem hiszek az örökkévaló, változatlan és állandó lélekben, és nem hiszek a lényegben sem, amely minden dologban külön-külön benne van. Én ennél sokkal természetesebbnek, sokkal organikusabbnak képzelem el a világot. Egy magban például benne van a növény, amely ki fog hajtani belőle. Benne vannak azok a magok, amelyeket az a növény terem majd, és mindazon növények, amelyek azokból a magokból hajtanak majd ki; de ezek közül egyik sem azonos az eredeti maggal, mindössze következnek belőle a természet törvényeinek megfelelő módon. És maga a mag sem állandó; a mag is állandó változásban van. Az evolúció törvényeinek megfelelően idővel a belőle kihajtott magok alkalmasint nem is fognak rá hasonlítani, pedig tőle származnak. Akkor mégis hogyan lehetséges, hogy belőle következnek mégis?

Az ember gondolatai, érzései is ilyenek. Mi az, ahonnan a gondolatok jönnek? Ha változatlan, akkor a gondolatok és érzések hogyan képesek változni? Ha állandó, egységes oszthatatlan és örökkévaló, akkor hogyan képes kapcsolatba lépni bármi más létezővel a világban? Gondolj bele; a valóban oszthatatlan, önmagában való létező mivel és hogyan kommunikálna? A kommunikáció változást feltételez, hiszen bármely információ felvétele vagy leadása is változással jár, vagyis az állandó, oszthatatlan és örökkévaló létezőnk vagy egy önmagába zárt kör, amely a külső világ számára elérhetetlen - és amely számára a külső világ is elérhetetlen, ily módon - vagy pedig nem is oszthatatlan, ennélfogva nem állandó, és ennélfogva nem is örökkévaló önmagában.

Még tudnám fokozni, mert bölcsész vagyok, de azt hiszem, ennyi elég egyszerre.

A lényeg, hogy felesleges valami olyan dolog után kajtatni, aminek az elérésével nem is érünk el semmit. Át kell engednünk magunkat a változásnak, és hagyni kell, hogy magával sodorjon. Így talán valóban eljutunk valahová. Anélkül, hogy bárhol is leragadnánk.

Aztán hogy ez jó vagy rossz, azt én nem tudom.

Edzésnapló 41.

Mostanában döbbenetesen kevés edzéssel tudok döbbenetesen jól fejlődni. Valószínűleg még azt is megtehetném, hogy ennél is kevesebbet eddzek, de azt már én is csalásnak érezném. De működne bazdmeg.

Még mindig nem sikerült alámenni az eddigi legkevesebb 87.5 kilómnak, de hát öcsém, még 3 lezúznivaló kilóról beszélünk, és még mindig nem kardiózok keményen, tehát ezért sem esek kétségbe. Hízni úgysem fogok, mert szénhidrátot alig eszem. Mondjuk lehet, hogy éppen ezért nem fogyok tovább... na mindegy, eljátszom ezzel még egy darabig, mert megtehetem. Kurva jól nézek ki, kurva jól érzem magam, a többi meg úgysem számít. Csak a célok, ugye, a célok meg a listák, amiket pipálgatni kell.

Az edzéseim intenzitását most egy darabig tuti nem fogom növelni; főleg, mert lehet, hogy végre beindul a bunyó, és akkor nem kell a kardióval sem foglalkoznom többet, majd kihajtják belőlem a maradék zsírt és a szart is edzésen.

És akkor a jelenlegi edzéstervem:

Hétfő - 5 sorozat fekvenyomással indítok, sorozatonként 4 ismétlés. Sorozatok között 3 perc szünet. Utána hasazok. Utána 5 sorozat húzódzkodás, sorozatonként 8 ismétlés. A sorozatok között itt is 3 perc pihenő. A végén guggolás - ezt figyeld - 1 sorozat 20 ismétléssel. Jelenleg ezt 65 kilóval csinálom, de most már rövidesen feltolom a súlyt 70 kilóra, amivel legutóbb is csináltam, amikor ezt a protokollt toltam. Kurva jó cucc egyébként, rendesen vastagodik tőle a lábam, szeretem.

Kedd - 5 sorozat deadlift, sorozatonként 4 ismétlés. Sorozatok között 3 perc pihenő. Utána has. Utána 5 sorozat mellre vétel és nyomás a 24 kilós kettlebellel. Sorozatonként 8 ismétlés, pihenőidő a szokásos 3 perc. Legvégül 1 sorozat guggolás 20 ismétléssel, mert az igazi férfiak mindennap guggolnak.

Szerda - pihenőnap öcsém.

Csütörtök - mint hétfőn.

Péntek - mint kedden.

Hétvégén pihenő, mert hétvégén nem edzek.

Ennyi a nagy varázslat. 45 perc alatt végzek is vele kényelmesen, és nekem most nem kell több, mert ebben minden benne van. Milyen jó, hogy nem vagyok testépítő bazdmeg, akkor rohadhatnék valami edzőteremben napi több órát.

És a durva az, hogy nem lennék erősebb, mint most vagyok.

A tónál nyaralni

Most nem a Balatonra gondolok, hanem arra a tóra, ami itt van nem messze tőlem. Nem is írtam le a nyáron, hogy milyen kurva jókat hesszeltünk ott. Na de majd leírom most.

(Igen, jól érzed, még csak szeptember közepe van de én már könnyes szemmel nosztalgiázok a nyárról.)

Mikor kisebb voltam, sokat jártunk ehhez a tóhoz apámékkal, de sosem a strand részre, hanem a susnyásba mert az ingyen van. Igen, apám mindig is egy sóher geci volt. De én azért ott is mindig jól éreztem magam. A víz mindenhol nagyon tiszta, a part homokos. Igazi bányató, gecc. Aztán amikor ideköltöztünk a kisvárosba, valahogyan nem jártunk oda évekig. És durva, de egy budapesti kollégámnak kellett felhívnia a figyelmemet arra, hogy az a tó még mindig milyen kurva jó hely.

Elmentünk, kipróbáltuk - és tényleg kurva jó. Majdnem Balaton. De tényleg, egy kemény második hely, és sokkal kevesebb a köcsög, annak ellenére, hogy a tó full dakota környéken van. Mikor a csajommal először kerestük a lejáratot a főútról a tóhoz, be is tévedtünk a gettóba, hát kemény volt, öcsém. Már kotorásztam a késem után amit a kocsiban tartok, olyan arcok mellett döcögtünk el a kátyús földúton. De túléltük, megtaláltuk a tavat, és én már alig várom, hogy újra nyár legyen, és megint mehessünk. Most hogy az orfűi strandot így szétmodernizálták, egyre kevesebb nyugis hely van, ahol még úgy igazán lehet strandolni. De ez a hely ilyen, a kurva életbe.

A jegeskávéról nem is beszélve; olyan kurva jó jegeskávét, mint amit ott csinálnak, még sohasem ittam. És a kaja is jó.

El is döntöttem öcsém szent esküvéssel, hogy jövő nyáron, amikor nem kell melóznom és jó idő lesz, egész álló nap ott fogok fetrengeni a tóparton jeges kávét szürcsölgetve.

Mert megérdemlem.

Kalandok a vadonban 21.

Na őszi nátha csekkolva. Szerencsére csak két egy napig volt szar, most már sokkal jobban vagyok. Melózni nem mentem be - erre való a home office -, így végre van időm nyugodtan itthon lenni. És ez jó. Süt a nap, itt kolbászolnak a macskák, én meg kortyolgatom a kávémat, és erőt gyűjtök az edzéshez.

Vagyis miket beszélek, nem, nem, dehogy edzek én betegen. Sosem tennék ilyet.

Szóval a kismacskák úgy tűnik osztódással szaporodnak, mert egyre több van belőlük. Ráadásul a teljesen egyformák kettesével járnak, ami tovább erősíti az elméletemet, hogy valahol a Szamárhegyen él egy őrült tudós, aki macskákat klónoz, hogy így vegye át az uralmat a világ felett.

Azt mondjuk nem tudom, hogy ebből hogyan lesz világuralom, de ha valakinek van egy valag macskája, az mindenképpen egy jó kezdet. A többit ráér az ember később is kitalálni, menet közben. That's the spirit.

Szóval mivel süt a nap, ezért ma fogok sétálni is egyet. Ideje körülnézni, hogy mi újság is van a vadonban, mert nyáron aztán nem voltam valami sokat kujtorogni a környéken. Akkor legalább ősszel megpróbálok sokat kint lenni, mielőtt még elkezd esni. Mára mond a legmelegebbet amúgy, és ez most már azt jelenti, hogy ez lesz ennek az évnek a legeslegutolsó meleg napja, ezt pedig muszáj lesz kihasználnom.

Végre a kertbéli lemaradásaimat is behoztam, már csak azt a kurva nyomáskapcsolót kell megbuherálnom, de esküszöm most már egy kurva műszaki egyetemet is elvégeznék csak értsek a ház körüli dolgokhoz. Utálom hogy másoktól függök ebben is de majd megtanulom ezt is. Self-sufficiency is the word, brother.

Legalább almám terem annyi, hogy egyáltalán nem kell vásárolni, illetve a csajom főzött annyi káposztalevest, hogy egy hétig sem fogok éhen halni. Most éppen jól jön, hogy itthon vagyok.

Lassan megbarátkozom az ősszel azért. Még hetekig nem lesz úgysem olyan hideg odakint; a gyújtós pedig máris felpakolva, bármikor be tudok durrantani, ha kell. De azért még egy darabig ne kelljen.

Na de nem is baszom tovább a rezet, hanem megyek és kihasználom az utolsó meleg napot.

Még az is lehet, hogy ugrok egy seggest valahol.

54. zen történet

Egy híres-neves zen mester azt mondta, hogy legnagyobb tanítása ez: Buddha a saját elménk. Egy szerzetes átérezve, hogy míly mélyértelmű e tanítás, elhatározta, hogy elvonul a vadonba, hogy meditáljon a tanítás felől.

Húsz évet töltött eme nagyszerű remete a meditálással.

Egy napon találkozott egy másik szerzetessel, aki éppen az erdőn át utazott. Megtudta tőle, hogy ő is ugyanazon zen mester keze alatt tanult.

- Kérlek, mondd el, mit tudsz a mester legnagyobb tanítása felől - kérte őt a remete.

Az utazó szeme felcsillant, és így válaszolt:

- Ó, a mester igazán egyértelműen megfogalmazta azt. Azt mondja, ez a legnagyobb tanítása: Buddha nem a saját elménk.

Edzésnapló 40.

Edzés szempontból is vége van a nyárnak, és ettől azért kicsit lelkesebb vagyok, mint attól, hogy most pár hónapig nem szlapálhatom a jeges kávékat a strandon.

Mert most komolyan nekilátunk bazdmeg. Elegem lett a folytonos újrakezdésből a nyáron, úgyhogy most fanatikus üzemmódba kapcsolok, és befejezem végre, amit elkezdtem, még ha véreset húgyozok is.

Gyakorlatilag töretlenül tudok edzeni és fejlődni egészen jövő nyárig, és ez alatt az idő alatt több célt is szeretnék megvalósítani; ha tetszik ezek az én terveim erre a szezonra: egyrészt elérni a kívánt testsúlyt, ami 84-85 kiló. (Csak jelzem, hogy amatőr MMA-ban a középsúly felső határa a 84 kiló. Tök mindegy, de valami azért kell amihez viszonyíthatok, nem? De. És úgyis ki akarom próbálni az MMA-t mielőtt még meghalok, szal két legyet egy csapásra.) Most legutóbb 88.1 kilót mértem a törökországi hízókúra után, de semmi para, azt a 4 kilót röhögve letolom. Ez most az elsődleges célom. (Ja és rá kellett döbbenem, hogy a testalkatom valójában mezomorf, és mindenki bekaphatja, mert könnyen adok le zsírt, és könnyen építek izmot. Booya!)

A másik, hosszútávú célom pedig, hogy megnézzem, mekkora nyers erőt lehet felépíteni ekkora testsúly mellett fekvenyomásban, fej fölé nyomásban, húzódzkodásban, guggolásban és deadliftben. A maximális erőszinteket úgyis újra fogom gondolni, ha már keményen nekilátok a dolognak. Más gyakorlatokat meg úgysem fogok csinálni továbbra sem, úgyhogy minden másba szarok bele főleg a mellre vételbe.

Közben megtaláltam, hogy az az edzésforma, amit én tolok, az a crosstraining. Már csak hogy meglegyen a valahová tartozás érzése, tudod. Ezzel nem sokkal jutottam előbbre, mert például a Crossfitet, ami elméletben azt csinálja, amit én, ki nem állhatom, egész egyszerűen azért, mert egy életveszélyes rakás szar. De az elveikkel egyetértek, csak a gyakorlatukkal, meg a céljaikkal nem. Sőt, igazából nem is tudom, hol találnál jó példát a crosstrainingre, mert annyira egyéni cucc. Én például használom az erőemelést, a kettlebellt, meg a futást, de valaki más - aki névleg ugyanúgy crosstraininget tol - esetleg más gyakorlatokból építi fel az edzéstervét. Ettől szép ez a dolog, ettől hatékony, és éppen ettől nem lesz sohasem egységes. Szerencsére.

Ráadásul ott van még a végcél kérdése - a crosstraining állóképességet ad, erőt, robbanékonyságot, de azt már neked kell eldöntened, hogy mihez kezdesz ezzel. És lehetőség szerint kezdjél vele valamit bazdmeg, mert csak úgy edzeni az edzés kedvéért (lásd Crossfit) szerintem egy faszság. Használd, ha már megszerezted! Én például ketrecharcolni akarok, de mint a crosstrainingben minden, ez is egy egyéni dolog.

Na, ennyi észosztás elég is lesz mára. Takarodj fekvenyomni, girnyó.

Szeptember bazdmeg

Szeptember van öcsém, minden hónapok legalja.

És hétfő.

És persze ömlik kint az eső, mert a szeptember az kötelez bazdmeg. Jó tudom, most még pár napig tutira jó idő lesz, de akkor is. Szakadó eső, most komolyan? Ennyire fontos volt ez a kurva belépő?

Köcsög ősz.

Nem baj, szokás szerint hallgatok egy kis Lake Of Tears-t (tavaly is ezt linkeltem be, és a tradíció az tradíció):