Pollenjelentés 3.

Na itt az augusztus utolsó napja (remélem zokogsz bazdmeg!) úgyhogy összesítek: kurvára nem voltam allergiás ezen a nyáron egyáltalán. Leírtam ezt okulásul a következő évekhez, hogy mindig tudjam, hogy a legutóbbi nyáron mi a franc volt; ezen a nyáron éppen semmi.

Kíváncsi vagyok a következőn mi lesz. Ugye bennem megvan, hogy mit figyeltem meg az elmúlt években, mitől függ az allergiám, és most eléggé ideálisak voltak ezek a körülményeim, talán ezért. Talán nem. Talán végül mégis hatni kezdett a homeopátia, így pár éves késéssel.

A lényeg úgyis az, hogy hálás vagyok azért, amiért nem szörcsögtem-taknyadzottam-fulladoztam-gyógyszereztem végig az egész nyarat. Hálás vagyok, és ezt mindig el kell mondani.

Szóval kösz.

Kérnék egy számot mindenkinek aki szereti

Mivel ma van a születésnapom, ezért szeretnék kérni egy számot, mindenkinek aki szereti. Ha szeretsz, meghallgatod teljes hangerővel, akárhol is vagy, és akármit csinálsz is éppen. Ha nem szeretsz, akkor meg le vagy szarva, ráadásul odamegyek ahol vagy - megtalállak, geci! - és bele fogom ordítani a füledbe.

Öröm és boldogság

Ezeket kéne most ezerrel éreznem basszameg. Az az érzés megvan, amikor tudod, hogy neked igazából boldognak kéne lenned, mert minden okod megvan rá, de ha beszarsz se megy?

Mert azt érzed, hogy valami nem stimmel. De képtelen vagy megmondani, hogy mi az. Valószínűleg azért, mert az okot - ami minden kétséget kizáróan létezik, különben csujjogatva táncikálnál - képtelen vagy meglátni. Egyszerűen nem megy. (Nem tudod, vagy nem akarod, ez most kurva mindegy, a lényeg hogy szarul vagy és nem tudod miért.)

Azon kapom magam, hogy túl komoly vagyok. Hogy túlságosan a szívemre veszek mindent. Hogy feszült vagyok, mert minden csak feszít, semmi sem lazít. Hogy ezer éve nem játszottam már, mert csak a listámmal törődöm, meg a komoly, fölnőtt dolgokkal, mert azok aztán a kurva fontosak. (Na, kapisgálom már.) Hogy itt a nyár vége, de én még nem akarom, hogy vége legyen. Hogy még nem értem el a 85 kilót, pedig azt hittem, hogy mostanra már el fogom. Hogy az edzésben megint visszaestem, és kapaszkodhatok vissza megint oda, ahol már annyiszor álltam. Hogy talán el tudok menni végre bunyózni de nem tudom, lesz-e rá elég időm és energiám. Hogy véget ért a nyári szünet, de vajon voltam-e eleget a kis vadonjáróval.

Sok dolog ez, öcsém, és még csak fel sem soroltam mindet. Nem is akarom felsorolni mindet, mert nem is ez a fontos. Hanem hogy nem vagyok boldog, pedig mindenem megvan ahhoz, hogy az legyek. Rendet kell raknom. Nem csak a kertben, de azért ott is. Nem csak a házban, de azért ott is. A régóta húzódó dolgokat letudni már végre a faszba, az újakat meg kinyírni, mielőtt még a fejemre nőhetnének.

Ja, de ez csak a komoly része. Ez a lószar, amit el kell lapátolni. Ezen felül van az, amikor baszol rá, amikor őrült vagy, amikor nekivágsz és megcsinálod, bármekkora őrültség legyen is, amikor valóra váltod, amikor felfedezed, amikor kipróbálod, amikor majd' beledöglesz. Amikor kifordulsz önmagadból, amikor a határra érkezel, amikor nem érdekel már, hogy mennyi idő. Amikor nem érdekel már, hogy mennyi van vissza. Minden nappal kevesebb, éppen egy nappal. Hány nyaram van még? Lehet hogy ötven, lehet hogy egyetlen egy sem. De most mi a faszomat rettegjek még ezen is?

Az én istenem nevet, énekel és táncol. Ehhez kell felnőnöm, ehhez kell méltóvá válnom. Ezt kell megmutatnom, mert neki aztán hiába lobogtatom a kipipált listáimat, nem érdekli. Nem ér az az ő szemében semmit.

Hát ez van most. Megoldás az egyelőre nincs, hiába vártad a szentenciát, a katarzist, az most (még) elmarad.

De nem maradok sokáig adós vele, ígérem.

53. zen történet

- Mester, mi történik az emberrel a halála után? - kérdezte egyszer egy tanítvány a zen mestert.
- Fingom sincs - felelte a mester vállat vonva.

Hazaérkezés

Hazajöttem arra a kibaszott negyvennégy fokból, hogy itthon kurva hideg van.

Mondjuk gyorsan megnéztem az előrejelzést és nem van/lesz azért annyira hideg - még az is lehet, hogy lesz itt még strandolás is - de mint minden a világon, ez is viszonylagos. Törökország után itt és most hideg van, és a holnap reggeli edzéshez tuti pulóvert fogok húzni, de egyébként egyáltalán nem esik rosszul a hűvös a nagy sivatagi meleg után.

Tudom, tudom, most le kéne írnom hogy miket csináltam, meg hogyan éreztem magam, meg milyen üzenettel a szívemben tértem haza, de ti, akik nagyon jól ismertek, tudjátok, hogy:

1, kibaszottul jól éreztem magam, mert én mindig mindenhol kibaszottul jól tudom érezni magam.

2, azt csináltam, amit meleg tengerparton csinálni kell: sokat úsztam, sokat gyalogoltam, kurva sokat pihentem, zabáltam ettem, olvastam, és dagonyáztam a húgymeleg tengerben. Mégis mi a faszomat csináltam volna, most komolyan?

3, az üzenet, amellyel hazatértem, nagyjából így hangzana: nyaralni csakis tengerparton érdemes öcsém. Minden más csak halvány utánérzése annak, ha az ember tengerparton nyaral. Ha meg nincs pénzed vagy lehetőséged rá, akkor sajnálom, de rábasztál. Kimaradsz az egyik legjobb dologból a világon.

Szóval jövőre megint, a pontos helyet még addig megálmodom. A Karib-tenger mondjuk nem lenne rossz.

Ugye?

Edzésnapló 39.

Na gecik.

Nemsokára elmegyek hesszelni a tengerpartra a csajommal, mert mégiscsak ez az élet értelme és egyetlen célja, semmi más. Amíg én ott a rezet és a csajomat baszom, addig nem fogok edzeni, és ezzel vége is lesz a második előre betervezett lógós időszaknak. Az elsőből egyébként mostanában gyúrtam vissza magam, és nagyon tanulságos volt, márhogy látni, hogy kábé mennyi idő visszaerősödni/visszaizmosodni egy hét kihagyás után. Sőt, valamennyivel még bikább is vagyok, és ez szerintem a mostani edzéstervem miatt van, de erről később.

A súlyom mostanában stabilan 87 és 88 között van (az eddigi legkevesebb súlyom még mindig 87.4), vagyis még mindig 2-3 kilót kéne leadnom ahhoz, hogy a tervezett 85-re beálljak. A múltkori szünet után újra kreatint szedek, ez felpumpált keményen, és azt hiszem emiatt nem is csökkent tovább a súlyom, mert a kajálásra változatlanul vigyázok már amikor nem nutellát zabálok a spájzban. Továbbra is azt gondolom, hogy érdemes még leküzdenem azt a 2-3 kilót, de már abszolút nem elsődleges szempont. Most a pihenés az elsődleges, és majd ősszel ráhajtok keményen a témára. Úgyis sikerülni fog, már régen nem ez a kérdés, hanem az, hogy mikor jön el az a pont, amikor a mérleg helyett már elég csak a tükröt figyelni, és az alapján eldönteni, hogy mennyi az elég. Meg fogom látni.

Kurva jó érzés könnyebbnek lenni egyébként. Ez az a dolog, ami miatt azt hiszem, szeretném még leadni a maradék kilókat is. Mozgékonyabb vagyok, energikusabb, jobb az állóképességem, és egyáltalán, minden szempontból jobban érzem magam, és persze kurva jól is nézek ki. Az edzésem is szépen beállt az új súlyomhoz, már ami a használt súlyokat, sorozatszámokat és ismétlésszámokat illeti. Beállt, éppen úgy, mint az inga, ami egyszer kileng, aztán ide-oda mozogva egyszercsak szépen elnyugszik. Hetekig tartott, de most elég stabilnak tűnik a helyzet.

Néhány változás az edzésemben: nem szuperszettezek már, egyszerre csak egy gyakorlatot csinálok, és ez bejön. 3 perceket várok két sorozat között, ettől gyorsabb az edzésem, és jobban bedurrantja az izmaimat, viszont kevesebb súllyal dolgozom, nyilván. Az izomnövekedésre viszont, úgy látom, ez jobb hatással van, mint anno az "elején" az öt perces pihenőidők. Heti négy napot edzek még mindig, naponként három gyakorlat, plusz hasazás a végén. Ezzel így pont megvagyok egy óra alatt minden nap, ami időben tökéletes. Ja, és öt sorozatot csinálok gyakorlatonként, nem hatot, mint eddig, és döbbenetes módon azt veszem észre hogy a kevesebb (ebben is) több. Eredetileg azért csináltam öt sorozatot, mert könnyített edzést akartam a balatoni szünet után, de aztán észrevettem, hogy az öt sorozattal ugyanúgy, ha nem jobban fejlődök, mint a hattól, kevésbé dögleszt ki, könnyebb belőle regenerálódni, úgyhogy epic win.

Ja és még egy tanulság: a kettlebellel mellre vétel és nyomást csinálni jobb, mint nagy rúddal. Jobb a vállnak, jobb a deréknak, jobb még az izomfejlődésnek is, legalábbis az én tapasztalatom szerint. (És jobb azért is, mert használom a kettlebelljeimet.)

Bunyó témában is van izgalom: a kis vadonjáró edzője tud egy helyről a közelben, ahol ketrecharcot lehet edzeni. Kurvaélet, hogy el fogok menni, és meg fogom nézni ki fogom próbálni. Mert Budapestre nem rohangálnék edzeni, azt próbáltam már, és nagyon sok időt meg energiát elvisz. De ha itt van a közelben, az egész más tészta... és ketrecharc öcsém, minden pusztakezes bunyó királya... az még a bokszot is überelné, ha azt edzhetnék. Ha meg kiderül, hogy nem bírom, az is jó. Akkor legalább tudni fogom. De mindenképpen ki kell próbálnom.

(Asszem csakis akkor fogok tudni megnyugodni ebben a témában, ha legalább egyszer alaposan szétverettem magam.)

A szakállas szerzetes 3.

Változatlanul szakállas vagyok, és csak konfirmálni akartam, hogy ez már így is marad öcsém.

Néhány hét növesztés után szépen visszatrimmeltem a szakállamat a szakállnyíróval. (Mert nekem olyanom is van, csak eddig sosem használtam szakállnyírásra.) Az eredmény tökéletes lett, én meg megkönnyebbültem, hogy meg fogom úszni ennyivel ezt a szakáll témát. Most már csak a fejemet kell borotválnom, de amekkora arcom van, végülis mindenképpen jól jártam.

Kicsit túl civilizált is lettem ezzel a visszanyírt szakállal, na de majd megnövesztem újra és újra. Az egyik helyen ahova melózni mentem (még a lenyírás előtt) közölték, hogy nézzétek már, megjött a Szulejmán! (Mondjuk még mindig jobb, mintha Rumcájszot mondtak volna.) Ezt jelnek vettem, hogy kicsit igazítsak a pofámon.

Most még figyelnem kell arra, hogy viszonylag kultúráltan nézzek ki, de el fog jönni az én időm, amikor majd kedvemre elvadulhatok. Jó is lesz az. Addig pedig alkalmazkodom.

A személyim is végre lejárt már cirka tizenöt év után, voltam újat csináltatni, és az új képen már a vigyori szakállas kigyúrt néger állat vagyok, úgyhogy ezzel is bebetonoztam az új imidzsemet.

Elégedett ember vagyok.

Bunyó és műbunyó

Mostanában megnéztem egy csomó kurva jó bunyós dokumentumfilmet (a When We Were Kings tetszett asszem a legjobban), és rá kellett jönnöm, hogy az igazi bunyót sokkal szívesebben nézem már, mint a filmes műbunyót, még akkor is, ha az utóbbi látványosabb, meg hát direkt azért lett kitalálva, hogy jól nézzen ki.

Mióta igazi bokszmeccseket nézek a hálivúdi koreográfia már nagyon gázul néz ki nekem. Régebben nem tűnt föl ennyire, de régebben nem is néztem ennyi rendes bunyót. Mondjuk a kungfus filmekben mindig is idegesített, hogy negyedóráig csépelik egymást keresztül erdőn-mezőn-templomon, aztán nem történik igazából senkivel semmi, akkor már inkább a japán filmek, ahol egy vágás, egy halál.

De már azokkal a filmekkel is bajom van, amik a bunyóról szólnak - talán azért, mert ha az ember egyszer másképpen nézi, már nagyon meglátszik egy verekedésen a megkoreografáltság. És nem csak arról a klasszik trope-ról beszélek, hogy a hősre mindig csak egy ellenség ront rá egyszerre - ez is elég borzalmas - hanem mondjuk a Rocky filmek bokszmeccseire. Szeretem ezeket a filmeket, de basszus nézzél meg a neten egy jó bokszmeccset, aztán nézzél meg egy jelenetet a Rockyból, és mondd, hogy nem ordít a különbség. És ez nekem már élvezhetetlenné teszi ezeket a cuccokat. Mert nézni két harcost, akik valóban küzdenek messze felülmúlja nekem azt, hogy ja, persze, a hős megint lever valakit, vagy ha nem, akkor majd leveri később egy kiadós tréningmontázs után.

A JCVD filmeket meg már csak úgy tudom nézni, mint vígjátékokat. Komolyan, röhejes belegondolni, hogy gyerekként én tényleg így képzeltem el a pusztakezes harcot.

Nem öregem. Az igazi küzdősport a frankó. Más kérdés, hogy a régi, klasszikus boksz nekem jobban tetszik nézőként, mint a modern MMA, és tudom, hogy ez gáz, de mit csináljak, így van. Majd kipróbálom egyszer edzésben is mind a kettőt, és akkor kiderítem, hogy csinálni melyiket jobb. Bár az tuti, hogy előbb állnék ki bokszolni, mint MMA-zni, de ez persze erősen függ a körülményektől is. MMA-ban könnyebb veszíteni úgy, hogy ne fájjon annyira. Ha szétütnek, az mindenképpen fáj, öcsém.

De ez most sajna nincs napirenden, a meccsek nézegetése pedig igen, főleg a régi legendás meccseké.

Szerencsére a Youtube tele van velük.

Mental note 5.

Ha a régi filmekről, amiket évekkel ezelőtt nagyon szerettél (és ez igaz a régi kedvenc könyvekre is) kiderül, hogy valójában szarok, ne ess kétségbe. Nem veled van a baj.

Mostanában egyre többször fordul elő velem, hogy megcsalnak az emlékeim, és pár cucc, főleg filmek, nem nyújtanak közel sem akkora élményt, mint régen. Persze, az ember változik, és ezek a filmek valószínűleg régen is éppen ilyen szarok voltak, mint most, csak én voltam fiatalabb, naivabb és kevésbé igényes lelkesebb.

De mondom, ez egyáltalán nem baj.

Csak most már óvatosabb vagyok, ha csak azért nézek meg egy filmet/olvasok el egy könyvet mert öcsém, tizenévesen mennyire jókat szórakoztam rajta. Ja, és így vagyok a másoknak ajánlgatással is. Mennyire gáz már egy szar filmet végignézetni valakivel, csak mert te úgy emlékeztél, hogy jó volt.

Nem barátom; hagyd a faszba a szar cuccokat. Túl rövid az élet ahhoz, hogy szarságokra pazaroljuk.

A rock hívó szava

Nemrég végre kipróbáltam az elektromos gitárt a csajom szomszédjánál, aki egy ilyen igazi autentikus rocker arc.

Mindig éreztem én, hogy az akusztikus gitár az inkább ilyen vallásos arcoknak meg részeg bölcsészeknek és a pedofil gyerekgyilkosoknak való szerszám, de mivel nem volt más, eddig be kellett érnem azzal.  Meg nem is gitároztam már ezer éve, az az igazság. De most, mikor a kezembe kaptam azt a Gibsont, azért éreztem a hívást. Éreztem bizony. A zsigereimben, öcsém. A golyóimban.

A rock hívó szava volt. Azt súgta, hogy vegyek magamnak egy ilyen gitárt, meg egy erősítőt, és zúzzak, mint a kurvaélet, mert egyedül ennek van értelme ebben az elbaszott életben. Ennek, meg a dugásnak. (Meg a gyúrásnak, na.)

De én vettem egy nagy levegőt, és elcsendesítettem azt a hangot.

Egyszer követni fogom, esküszöm. Meglátod, fogok én még színpadon zúzni, mint egy rockisten. Legalább egyszer, mielőtt meghalok.

Vagy tudod mit? Dögöljek meg ott a színpadon, valami kurva kemény dalt ordítva és a gitárt tépve. Az szép halál lenne. Méltó halál.

(És legalább nem dugás közben halnék meg, és valakinek nem kéne tovább ettől rettegnie, nem igaz, ribanc?)

Edzésnapló 38.

Most sem fogom leírni az aktuális edzéstervemet, csak mondom, mert most éppen nincs aktuális edzéstervem. Na nem azért, mert nem edzek (a Föld előbb fogja elhagyni a pályáját a Naprendszerben, mint hogy én ne eddzek), de mostanában annyit variáltam, hogy már megint még éppen nem alakult ki a végleges dolog.

Persze a gyakorlatok maradnak változatlanul a fekvenyomás, a guggolás, a deadlift, a húzódzkodás, meg vállból nyomás helyett újra a mellre vétel és nyomás kettlebellel. És persze egy kis bicepszezés csak a strand miatt. Mert nyáron ugye kurva sokat vagyok strandon (hol máshol lennék) és ott kell a bicepsz. Majd télen nem csinálom.

A súlyom a legutóbbi hivatalos mérésnél 87.4 kiló volt, úgyhogy még mindig húbazdmeg vagyok. Gyakorlatilag még két kiló, és elértem a célomat, a 85 kilót, illetve - most kapaszkodj meg - az összesen 17 kilónyi fogyást öcsém. Belegondolva eléggé durva, hogy a súlyom egyötödét leadtam, a csajom súlyának meg az egyharmadát. Ahhoz képest, hogy mennyi időt hagytam magamnak rá, pár hónap alatt megvolt az egész. A hasam már valamennyire kockás, de azért lesz még kockásabb is, nyugi.

Szóval kisebb vagyok, jóval kisebb, és persze gyengébb is, de ez már kevésbé zavar, mint az elején. Hagytam is ki edzést, fogok is még edzést kihagyni a nyaralás miatt, úgyhogy most nem is annyira érdekelnek a használt súlyok, meg az egyismétléses maximumok. A lényeg most a folyamatos edzés. Az erőedzés majd úgyis felhozza az erőszintemet újra, ha eleget edzem folyamatosan, efelől nincs kétségem. A kardióm is rendben van azzal a kibaszott sok fűnyírással meg a futással, amit a kis vadonjáróval tolok; emellé nem kell más. Heti két zsákolást mondjuk most beiktattam, hogy a fighter-wannabe énem is kiélhesse kicsit magát, de ennyi.

Képzeld, amikor visszajöttem az első nyaralásból, és nekiálltam edzeni, meg füvet nyírni ezerrel, nem figyeltem eléggé arra, hogy kíméljem magam, meg hogy lassan emeljek a súlyokon, és meg is lett az eredménye: úgy meghúztam a hátamat - guggolás közben bazdmeg! - hogy utána napokig kellett pihentetnem. Szerencsére már rendben vagyok, és a leckét is megtanultam. Lassan, nyugodtan, fokozatosan. És persze vegyél vissza a kurva anyádat. Még 60 évesen is keményen akarok súlyzózni, ehhez viszont az kell, hogy most észnél legyek. Úgyhogy vissza is léptem pár lépést, és onnan indultam újra előre. (Már képletesen, érted.)

Kipróbáltam a 10 x 3-as protokollt, többek között ennek az eredménye is volt a hátsérülésem, merthogy túl kemény volt. Egyszer még lehet, hogy visszatérek rá, de az nem mostanában lesz. A 10 sorozat ugyanis túlságosan is kimeríti az izmokat - főleg, hogy én nem kokszolok - és nagyobb a rizikója, mint a szokásos öt vagy hat sorozatomnak. De nem baj, jó azért a cucc, csak nem itt és nem most.

Rájöttem, hogy a gi-hez tartozó övemmel kurva jól fogok tudni súllyal húzódzkodni úgy, hogy rákötöm a kettlebellt, úgyhogy ez is megoldva, nem kell spéci felszerelést vennem ehhez a projekthez sem. Csak előbb el akarok jutni a szériánként mondjuk 12 ismétlésig húzódzkodásban (most kilencnél járok), és csak akkor fogok elkezdeni súllyal húzni. A bicepszem tuti szeretni fogja, és akkor lehet, hogy végre nem lesz szükségem a plusz bicepszezésre.

Hát ezek vannak öcsém. Egyébként nyár van, meleg van, királyság van.