"A nagymama reszketeg,
De fogja a kezedet,
S elvezet a gondon át
Minden félős unokát.
A nagymama rosszul lát,
De visel egy okulát,
Pulcsit köt, és verset szaval,
A rézüstben lekvárt kavar.
A nagymama lába fáj,
Mégis veled szaladgál,
Versenyt fut az idővel -
Majd megérted idővel.
A nagymama elringat,
Simogat és puszilgat,
Hallgasd meg, hogy mit mesél,
S az ő álma te legyél.
A nagymama szíve nagy,
Neki „jobbsincs” gyerek vagy.
Néha-néha öleld át
A nagymamát, a nagymamát!"
Tegnapelott meghalt a nagymamam.
Anyai agrol, merthogy az apai agi meg megvan, utolso elo nagyszulomkent, bar az utobbi evekben nem beszeltem vele; mindig is o volt az, akivel a legkevesebbet beszeltem eletemben. Sosem volt mirol. Es ez mar igy is marad, attol tartok. De nem is kotodtem hozza soha eletemben.
A legkedvencebb nagyszulom ugyanis mindig Mami volt. Na jo, a Joska papat is nagyon szerettem, apam apjat, de ovele sokkal ritkabban talalkoztam, csak a szunidokben, raadasul nagyon maganak valo ember volt. De rola irtam mar korabban, most viszont Mamirol szeretnek irni.
En voltam az egyetlen unokaja, es ebben leginkabb o volt a hibas. Nem tudom, hogy ezt megbocsatotta-e maganak valaha. A tortenetnek ebben a szakaszaban en meg nem eltem. Amikor en megismertem ot, o mar a Mami volt. Ugyanabban a lakasban lakott egesz eletemben. Ez volt az a lakas, ahol a legtobb even at megfordultam, sot, amikor megszulettem, ebbe a lakasba vittek eloszor haza. Itt kezdtem az eletemet a korhazon kivul ezen a vilagon.
Aztan, amikor iskolas lettem, minden reggel ide hozott a neveloapam, en itt reggeliztem meg, es innen setaltam at az iskolaba, nyolc even keresztul, minden aldott reggel. A Mami pedig szorgalmasan szervirozta nekem a reggelit, mikor mit kertem. Kakaoscsigat, muzlit, tojasrantottat, tejbegrizt, szendvicset, akarmit. O csomagolta az uzsonnamat is mindennap.
Orfun is sokat nyaraltunk egyutt. O mondjuk sosem szerette azt a helyet, de engem mindig nagyon szeretett.
Aztan a gimiben sokszor mentem hozzajuk masodik ebedre a menza utan (akar egy hobbit), mert ugyan a mami viszonylag keson kezdett fozni tanulni, de oregkorara azert igencsak jol megtanult. Aztan jott az egyetem, ekkor mar oregecskek voltak mind a ketten, a Mami es a Papi is, igy pentekenkent en kisertem el oket a piacra, a heti nagybevasarlasra. Elobb a Papit, aztan amikor o mar nem tudott nagyon messzire menni, akkor a Mamit.
Mindenki ismert minket az egesz piacon. A fiu, meg a nagymamaja. Vagyis a nagymama, meg az unokaja. Ha lattak, hogy kozeledunk, mar keszitettek nekunk ossze az arut, mindenhol beszelgettunk egy par percet, el tudtuk igy tolteni az egesz delelottot, de szerencsere raertunk.
Aztan megint eltelt par ev, es en egyedul jartam a piacra, mert a Mami nem birta mar a cipekedest, meg a hosszu setakat. De a bevasarlasaikat tovabbra is inteztem. Kezdetben mindig megkerdeztek a piacon, hogy hol a nagymama, aztan azt hiszem, mar nem mertek. Pedig a Mami meg vagy tizenot evig elt ezutan.
Amikor megszuletett a kis vadonjaro, es a Mami dedmama lett, en meg mindig folytattam a heti nagybevasarlast, ezt csak akkor vette at tolem az anyam, amikor elkoltoztunk ide a kisvarosba. Meg persze Orfut is en inteztem akkor mar evek ota, foleg azert, mert akkor meg ugy terveztem, hogy ott fogok majd lakni, ha nagy leszek.
Ha nagy leszek. Nem tudom, miert igy mondom, hiszen akkor mar nagy voltam. De az eletem meg kozel sem volt onallo, az csak mostanaban sikerult. Ha igy vegiggondolom, ez lehetett minden idok egyik leghosszabb felnovese, de legalabb alapos volt.
Szoval elkoltoztunk, es onnantol fogva csak evente egyszer-ketszer talalkoztam a Mamival. Telefonon sem sokszor beszeltunk, mert az oregekkel nem nagyon van mar mirol, en meg nem vagyok tul jo az udvarias tarsalgasban. Illetve jo tudok lenni benne, csak halalra faraszt. Karacsonykor azert igyekeztem mindig lemenni hozzajuk; az volt a szokas tizeneves korom ota, hogy en diszitettem fol mindig az o karacsonyfajukat is.
Most augusztusban talalkoztunk utoljara, es en akkor ugy bucsuztam el tole, mert pontosan ereztem, hogy tobbet mar nem talalkozunk. Orulok, hogy akkor el tudtam bucsuzni. 2016. oktober 7-en halt meg.
Ennyi a tortenet ugy, ahogyan en lattam.
Arrol, amit nem lattam, csak hallottam, meg ezerszer tobbet lehetne meselni, de ez mar egy 89 eves ember eseteben altalaban igy van. A Mami Bonyhadon szuletett, orvoscsaladba, a szulei igazi modos polgarok voltak (nemesi szarmazassal, de ezt akkoriban jobb volt titkolni, akarcsak a cimert, bar a mai napig megvan a kutyaborrel egyutt), es az egyik olyan utolso csalad voltak arrafele, akik cseledet tartottak, akiknek kulon cseledszallasa volt naluk. A nagymamam bentlakasos iskolakban tanult, olyan fajtakban, amelyek ma mar talan csak Svajcban vannak, ot nyelven beszelt, irt es olvasott, es az agya olyan penge volt, hogy halala elott egy nappal is ertelmesebb, intelligensebb volt, mint azoknak a tobbsege, akik most az orszagot iranyitjak nagy buszken.
Orvos volt. O ugyan torvenyszeki orvosszakerto szeretett volna lenni, mert imadta a krimiket (ezt orokoltem is tole, mar 11-12 evesen tonnaszamra faltam a Sherlock Holmes novellakat, meg az Agatha Christie-ket, meg az Erle Stanley Gardnereket; a Maminak vegtelen mennyisegu krimije volt), de egy no akkoriban orulhetett, ha az orvosi egyetemet elvegezhette, munkat mar nem valaszthatott, igy lett vegul belgyogyasz egesz eleteben. Es ezt ertsd szo szerint: majdnem hetven eves koraig dolgozott. Dolgozott korhazban, volt uzemorvos, dolgozott rendelointezetben, dolgozott a Maltai Szeretetszolgalatnal is utolso dolgos eveiben. Azt mondta nekem, azert dolgozott ennyit, mert szerette. es en oszinten csodalom es irigylem ot ezert. O megtalalta a hivatasat az eletben.
Az oltasokat mindig o adta be nekem, es egyebkent sem jartam soha orvosnal egesz gyerekkoromban (talan 28 evesen voltam eloszor rendesen orvosnal eletemben), mert vagy o, vagy valamelyik kollegaja latott el, ha beteg voltam. Konnyu elet volt ez; meg ha egy ugyved is lett volna a csaladban, sosem lett volna semmi bajunk - de mert nem volt, tortentek azert velunk erdekes dolgok.
Sok anekdotat tudnek meg meselni, peldaul, amikor az 56-os forradalomban az utcan kotoztek a sebeket o, meg a Papi (aki szinten orvos volt), es nem foglalkoztak azzal, ki melyik oldalon all, ellattak ok mindenkit, akinek segitsegre volt szuksege. Nem is vertek soha a melluket, hogy mekkora forradalmarok voltak; es latod, nem is voltak azok. Orvosok voltak. '56 utan aztan tobb csaladnak segitettek kilogni az orszagbol, de ok valamiert sosem mentek el, pedig megtehettek volna.
Mindent egybeveve, Mami eleg kemeny idoket elt meg hosszu elete soran. A ket vilaghaboru kozott szuletni es elni Magyarorszagon senkinek sem volt az a kurva nagy havaj. O megis 89 evet megelt. Oktober vegen lesz a temetese, es ha torik, ha szakad, en ott leszek.
"Emlékszem kezének mozdulatában
hogyan nyúlt vállamhoz a gondoskodás,
hogy könnyítsen iskolatáskám súlyában.
Emlékszem, úgy teregette ki a mosást,
mint a szeretet fehér patyolatát...
Emlékszem, telente a kis kályha körül
a hasábok szikrahangjai pattogták
hajdanok regéit... magánya csöndje mögül.
Látom november derét a kendő alatt,
az őszből kitekintő élet-delet.
Mégis, lába az úton szüntelen haladt...
Látom a drága kis örökmécs-lelket,
hogy aludt el végül... gyöngülő parázs...
Ma angyaloknak ragyog hajnalglóriát.
S nekem itt maradt minden mesevarázs,
mellyel gyermekségemnek adott: nagymamát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése