Inkább nem kell több Conan-film

Amíg beteg voltam, rengeteg időm volt, így megnéztem egy csomó filmet itthon. Például a Conan-filmeket is, meg a Vörös Szonját, mert az ugye gyakorlatilag összetartozik minden valamirevaló geek szerint.

Hát öcsém.

Először is az, hogy a legújabb Conan-film szar, az nem újdonság, abban mindenki egyetért. És én ezt kurvára sajnálom, mert szerintem Jason Momoa végre olyan karakter, amilyennek Conannak mindig is lennie kellett volna. Ehhez képest fogták ezt a kurva jó karaktert, és berakták egy ilyen fos generikus fantasy filmbe, aminek se íze, se bűze, viszont szar. Ott van Robert E. Howard rengeteg jobbnál-jobb novellája, de nem, azokat ne használjuk. Mi a faszért nem? Sohasem fogom megérteni. Szóval az új Conan-film nem Conan-film, hanem mint mondtam, egy generikus fantasy film, amiből ha kiveszed Conant, az égvilágon semmi nem változik. És tudod mit? Ez még így is közelebb van a forrásművekhez, mint a két klasszikus darab Arnie-val.

A Conan, a barbár elvileg kultfilm, és láttam is én régebben többször, csak már elfelejtettem, ezért gondoltam, megnézem újra. Hát bazdmeg. Le is töröltem a picsába rögtön a külső meghajtómról, meg a folytatását is, bár arról mindig is tudtam, hogy egy kalap szar (és még annak is több köze van a forráshoz, mint az első filmnek, baszki).

Szóval Conan. Először is, aki Arnold Schwarzeneggert kiválasztotta erre a szerepre, az egy idióta. Arnold nem tud beszélni, nem tud színészkedni, és fingja nincs szerintem a gyúráson kívül semmiről. Félreértés ne essék, bírom én Schwarzit, csak Conannak is szar. Főleg azok számára, akik a Conan-novellákon nőttek föl. Arnie lehet akármilyen izmos, nem mozog úgy, mint Conan. Vagy éppen azért nem mozog úgy. Tudod, a Conan-novellák egyik legfőbb lényege, hogy Conan egy barbár, a vadon gyermeke, akinek az egész karaktere és testfelépítése alapvetően más, mint a többi, civilizált emberé. (Igen, tudom, most nagyon geek vagyok, de ez van). Egy testépítő lehet, hogy kurva izmos, de úgy mozog, mint egy terhes gorilla, és ez kurva hülyén néz ki a filmvásznon. A fotókon ez nem látszik, ezt értem, és gyanítom ezért hitték azt sokan, hogy egy testépítő majd jó lesz erre a szerepre. (Egyébként megjegyzem, szerintem még Lou Ferrigno is sokkal jobb Conan lett volna, ugyan ő is egy bamba majom, de legalább beszélni tud.)

Na, de kiválasztották Schwarzit, eljátszatták vele Conant, majd kivágták a szövege legnagyobb részét, mert képtelen volt elmondani, aztán megcsinálták a filmet, aminek a zenéjén kívül semmi más értéke nincs. Hosszú, kurva unalmas, az akció gyenge, a történet Howard sztorijaihoz képest lószar, a karakterek feledhetőek, az egésznek se füle, se farka, de azt hiszem a legidegesítőbb az volt benne, hogy kurvára nem akart vége lenni. Legalább négyszer hittem azt, hogy na, most van vége a történetnek, de nem, mert aztán tovább folytatódott. Várjál csak, egy jó dolog mégis volt benne: James Earl Jones, aki rendesen le is játszott mindenkit a kurva vászonról. Pedig néger, és Howard rasszista volt, mint a kurvaélet. Vicces.

A film folytatása azt hiszem, már direkt fosnak készült, bár mai technikával újraforgatva lehetne belőle valami, már ha nem Schwarzi játssza el Conant, hanem valaki... más.

Egyébként tudod ki kurva jó barbár karakter szerintem? Marc Singer a Vadak Urából. Ő kurva jól eljátszotta a szerepet, bár tény, hogy nem annyira kigyúrt állat, viszont sokkal jobban néz ki és mozog a vásznon, mint bármelyik testépítő gorilla.

És ezzel visszatérnék újfent a problémámra: soha a büdös életben nem fognak olyan színészt, sportolót, akárkit találni, aki úgy néz ki és úgy tud mozogni, mint a könyvekben Conan. Mert ilyen nincs. Ez ezért fantasy. Conan egy emberfeletti karakter, kurvára nem kéne filmre vinni, mert nem fog sikerülni. Képregényeket kell csinálni (van is egy csomó és kurva jók), meg animációs filmeket a kurva életbe. Az élőszereplős filmeket meg el kell végre felejteni ebben a műfajban, mert eddig még egyetlen jó Conan-film nem született, és szerintem ezzel a hozzáállással nem is fog.

A Vörös Szonját már nem is említem, mert az határozottan ZS-kategória. Annak még a zenéje sem olyan jó. Tényleg kidobott pénz volt, inkább képregényt kellett volna csinálni belőle. Hé, várj csak, van Vörös Szonja képregény, és kurva jó. Akkor mi a faszomnak kellett csinálni belőle egy újabb szar filmet?

Persze lehet, hogy velem van a baj, és a Schwarzi-féle Conan tényleg kult. Akkor ez van. De az kurvaélet, hogy azt a fost én meg nem nézem többször.

Inkább olvasok, és elképzelem. Az a legtutibb.

Kis vadonjáró is dögrováson

Na, az influenza a kis vadonjárót sem kímélte, gyorsan ágynak dőlt, de mert igazi kisfiú, kurva gyorsan fel is pattant. Túlságosan is gyorsan, ha engem kérdezel.

Persze leginkább nálam gyógyulgatott, és szerencsére nem volt sokáig lázas; remélem ezzel az évi egy betegségét le is tudtuk, bár mondom, ez igazán nem volt túl durva.

Edzésre sem megy még a héten, és nem úgy tűnik, mintha bánná ezt a kis szünetet. Néha kell az. Meg a suliból is, bár a kis vadonjárónak aztán egyáltalán nem nehéz az iskola, sőt. Azért ő kifejtette, hogy a legjobb dolog itthon lenni és játszani, és még egyet is értenék vele, ha nekem nem kéne közben dolgozni.

És akkor is könnyebb, mint régen. Nem csak azért, mert ő nagyobb, hanem a körülmények miatt. Néha még mindig azt érzem, hogy túl gyorsan elfelejtettem, hogy milyen rossz is volt régen. Pedig nem kéne. Nem szabadna.

Most végre jó, és ezt nem szabad elfelejtenem. Még úgy is jó, hogy a gyerekem beteg. És azt hiszem, ennyi a lényeg.

59. zen történet

- Csao-csou mester kohidja videkszerte ismert, de ahogy errefele jottem, en csak egy korakast talaltam - mondta egy szerzetes Csao-csounak.

- Mert te csak a koveket latod, nem a hidat - valaszolta Csao-csou.
- Mi akkor a hid? - kerdezte a szerzetes.

- Mit gondolsz, most eppen min jarsz? - kerdezett vissza Csao-csou.

Álmoskönyv 16.

Képzeld, nemrég olvastam arról, hogy milyen technikák vannak arra, hogy jobban emlékezzünk az álmainkra. Nem arra, hogy hogyan álmodjunk többet, mert az más tészta. Az, hogy mennyit álmodunk, az csakis attól függ, hogy mennyit alszunk; van egy minimum idő, amit alvással kell tölteni ahhoz, hogy egyáltalán REM-fázisba kerüljünk (gyors szemmozgásos fázis, ilyenkor álmodunk). Mivel ez a fázis az alvási ciklus legvégén van, ezért necces ezt elérni. Teljes ciklusból egyébként egy éjszaka alatt többet is bejárunk, tehát leggyakrabban nem is egyszer, hanem többször is álmodunk, de mint írtam, a dolog nehezebbik része nem ez. Hanem az emlékezés másnap reggel, vagy azután.

A technikák pedig a következők: először is sokat kell aludni. Nem vicc, aki élénk, emlékezetes álmokat akar álmodni, annak a 6-7 óra alvás kevés. 8-10 kell legalább. Sajnálom.

A másik dolog, hogy az álmoknak nem kedvez az, ha valaki túl nyugodt életet él. Úgy tűnik, kell némi stressz és feszítettség az álmokhoz; ami nem is csoda, hiszen ugye az álom a tudattalan problémafeldolgozó-mechanizmusa, ezért ha több a probléma, több a feldolgozás is... illetve mindenképpen érdemes aktív, változatos életet élni, hogy a tudattalannak legyen mivel dolgoznia. Kezdjetek el élni!

A harmadik dolog pedig már valóban tudatos technika: esténként próbáld ki azt - nekem bejött - hogy tudatosan rákészülsz arra, hogy ma éjjel valami fantasztikusat fogsz álmodni, és erre reggel emlékezni is fogsz. Kondicionáld csak magad erre minden este, és hidd el, működni fog. Nekem pár nap után már működni is kezdett ez a módszer.

Még egy dolog az álomnapló készítése - akár az éjszaka közepén is. Hányszor van az, hogy fölébredek mondjuk hajnalban, hogy milyen kurva jót álmodtam, aztán visszaalszom, és reggel már nem emlékszem rá...erre mondják azt, hogy minden este készíts az ágyad mellé papírt és tollat; ha pedig felébredsz álmodból gyorsan írj le pár szót, ami reggel majd segít emlékezni - és valóban döbbenetesen hatékonyan tud segíteni akár néhány szó is.

Jung azt mondta, hogy az álom az egyénnek az, ami egy mitológia egy közösségnek - vagyis az álom az egyéni mítosz. Ezért is tartom fontosnak, hogy időt és energiát fordítsak az álmaimra. Ugyan nem hiszek a pszichoanalízis abszolút fensőbbségében, de azt érzem, hogy ismerni a saját álmainkat végtelenül fontos dolog. Azért olyan fontos, mert a lelkünknek egy olyan részébe nyerünk általuk betekintést, ahová ébren sohasem jutnánk el. Márpedig én hiszem, hogy végtelenül nagy és csodálatos dolgok vannak ott, ahonnan az álmok jönnek.

Edzésnapló 51.

Na, hát az már tuti, hogyha fogyni akarsz, legyél beteg. Az mindig bejön.

Engem a lassan két hete tartó influenza letolt 84.3 kilóra. Örülnöm kéne nagyon, valahogyan mégsem őszinte a mosolyom a tükörben. Sem.

Pedig ezzel a súlyom kipipálva, de a betegség miatt nem tudom felhőtlenül élvezni a lelkemből feltörő katarzist. Főleg, hogy edzeni se edzettem rendesen vagy két hete, de kedvem sincs hozzá, úgyhogy semmi gond. Talán jövő héten végre elkezdem lájtosan, tudod, először kis súlyokkal, aztán újra felépítem magam. Lassan jön a jó idő, lehet újabb csúcsokat dön(tö)getni, mire kitavaszodik.

Étvágyam nem volt a betegség alatt, még mindig nincs, amiatt a fogyás, de látod, célba értem. Vékony vagyok és izmos, csak ne köhögnék annyira, egész nap a tükör előtt forgolódnék és magamat fogdosnám. Valamennyi mondjuk tuti vissza fog jönni ebből a leadott súlyból (legalábbis remélem), de a lényeg az, hogy a súlyomnál vagyok. Már nagyon-nagyon régen volt az, utoljára egyetemen, hogy én ennyi kiló voltam. Viszont akkoriban nem voltam ennyire erős.

Az egyetemen annyival volt könnyebb, hogy rengeteg időm és energiám volt edzeni és pihenni, bár a kajálással abban az időben még egyáltalán nem foglalkoztam. Ez a mostani fogyásom pedig annak az eredménye, hogy végre a kajálásomat is rendbe raktam. Sosem gondoltam volna, hogy ez így sikerülni fog. És tudod, nem a célba érés volt a lényeg, hanem maga az utazás, de tényleg. Nem is fogom abbahagyni, mert megszerettem azt, hogy így élek. Megszerettem azt, ahogyan kajálok, meg azt, ahogyan edzek. Most az a szakasz jön, amikor fokozatosan erősödni fogok úgy, hogy a testsúlyom marad állandó. Most ez lesz az új kihívás.

És a betegségemnek "hála", van is honnan elindulnom. De tényleg, olyan ez most, mint a hős útjának egy újabb köre. Most még beteg vagyok, de rövidesen felmerülök a betegségből, és nekivághatok a következő útnak. Egy újabb kezdet, egy újabb elindulás a kényszerű szünet után. (Vajon mennyire volt kényszerű, és mennyire volt sorsszerű?)

Újfent tudatosítom magamban: egy nagyon fontos célt értem el. Csaknem egy évbe tellett, de a változás immár végleges. Idebent is megtörtént az, ami odakint, és még csak nem is ért teljesen véget; ehhez a változáshoz tartozik a szakáll, és ehhez a változáshoz tartozik a tetkó is, ami még ugyan nincs meg, de meglesz, és ez is ugyanennek a változásnak az eredménye.

Most pedig ez a szakasz lassan lezárul, minden a helyére kerül ebben a körben. Még a betegségem is. És amint minden a helyére került - indul minden újra. Éppen úgy, ahogyan az edzéstervemben; mert most tulajdonképpen végig az edzésről írtam. De te érted ezt jól, igaz?

Bevásárlási jellemrajz

Azt hiszem, az egyik legjellemzőbb, legmélyrehatóbb és legmeghatározóbb dolog az életben az orrod előtt lévő teli bevásárlókocsi, amit te pakoltál tele. Nézd csak meg jól. Ez vagy te, Szvétakétu!

Ebben benne vagy te magad, benne van az egész életed, benne van a világhoz és a többi emberhez való viszonyod, hozzáállásod. Gondolj csak bele.

Ha nincs még a bevásárlókocsik tartalmának komoly, szociológiai/antropológiai jellegű, tudományos diszciplínája, akkor feltétlenül lennie kellene. Komolyabb és hasznosabb dolog ez, mint a konyhapszichológia, vagy a kocsmafilozófia, én mondom.

Az én bevásárlókocsim tartalma a mai bevásárlás során a következőképpen nézett ki: egy karton tej, két doboz kávé, pár csomag szeletelt sonka, nyolc kis doboz joghurt, egy nagy üveg kóla, néhány doboz gyümölcslé, két tubus fogrém, meg vagy hat csomag százas zsebkendő.

Lehet nekifogni az elemzésnek, drága amatőr freudocskáim.

Dögrováson 2.

Nem is nátha, hanem influenza bazdmeg.

És még mindig hörögve fetrengek itthon, és harákolva küzdöm föl a véres váladékot a tüdőmből a kurva életbe; de már kezdek nagyon bepöccenni. Sokat hozzátenni az előzőekhez nem tudok: fekszem, teát szlapálok, izzadok, és csak annyira akarok jól lenni, hogy szédülés nélkül meg tudjak állni két lábon.

Utána tőlem még köhöghetek, meg taknyadzhatok két hétig, az már kevésbé fog érdekelni, csak lázam ne legyen, mert akkor legalább már tudok edzeni. Ha pedig tudok edzeni, akkor a hideg vas istenei már egykettőre kizavarják belőlem a rossz szellemeket. Akár hiszed, akár nem, ez így van.

Egyelőre viszont a hideg vasat legfeljebb a homlokomhoz nyomnám szívesen.

Múlt szerdán kezdődött a nyavajám, illetve kedd éjszaka, hogy pontosabb legyek. Az tűnt föl, hogy nem tudok aludni. A betegségek elején sosem tudok aludni. Aztán mikor kitört rajtam ez a szar még reménykedtem benne, hogy csak nátha, de nem baszki. Ma már alig vagyok lázas, de három napig zsinórban az voltam. Meg a köhögés, öcsém, a köhögést azt kurva nehéz kibírni. A taknyom végig jött, meg a turha is a torkomból rendesen. Szerintem a testem ezerrel küzd a geciláda vírusokkal az első pillanatoktól kezdve; ezért is vagyok olyan szarul, kibaszottul keményen folyhat odabent a harc. És én nyerek, ez nem is kétséges, csak közben nem marad erőm semmi másra.

És már megint nem panaszkodhatok igazából semmire, hálás lehetek a körülményekért, ami azért valahol idegesítő is. Holnapra összekapom magam annyira, hogy elautózzak Veszprémbe - megint - melózni egy kört, hát érdekes lesz, legutóbb a hó, most az influenza, egyszer szeretnék már úgy odamenni, hogy nincsen semmi gebasz öcsém.

Kedden estefelé talán már letolok egy cigányedzést, de csak lájtosított súlyokkal. A lényeg, hogy minél gyorsabban el akarok kezdeni újra edzeni, már csak a szokás miatt is, nem a teljesítményért. Azt már megtanultam alaposan, hogy betegség után visszaveszünk a súlyokból, most két hétig tolom könnyebben, aztán vissza, és akkor tutira nem fogok megsérülni. Nem arról van szó, hogy öregszem, hanem inkább arról - mint rájöttem - hogy nincs már annyi időm és energiám gyógyulgatni, mint régen.

Emlékszem, egyszer egyetemen voltam kibaszottul influenzás. Tudod, mi volt? Semmi bazdmeg, otthon feküdtem egy teljes hétig (plusz ugye a két hétvége az kilenc nap nyugodt gyógyulás baszod) naná, hogy gyorsan meggyógyultam, és nem volt más dolgom mint feküdni. Anyám meg főzött nekem meg hordta a meleg teát meg a gyógyszert.

Most azért kicsit más a helyzetem, és azt hiszem, a legtöbb ember ezt keveri össze az öregedéssel. Ez még nem az öregedés, az később jön. Ez csak az a kibaszott mókuskerék élet, amibe berántjuk magunkat, hogy még gyógyulni se legyen időnk és energiánk a kurva életbe, mert annyira fontos dolgaink vannak, hogy csak na. Lófaszt bele, azt.

Szabit kéne kivennem, és még egy hetet rágyógyulni a témára, öcsém, de tudom, hogy nem fogom megtenni. Nincs annyi szabim, hogy erre használjam, inkább melózok betegen, mint a többi lúzer. Mekkora baromság. Ráadásul pont az én melóm olyan, ahol a határidők azok határidők, és az egész kibaszott bolygón szanaszéjjel van a csapatom többi része, akik mind meg kell csinálják a maguk dolgát ahhoz, hogy a szekér guruljon. Ha kimaradok, kurvára lemaradok.

Vagy ez mind csak duma, és nem is erről van szó? Basznom kéne az egészre a sok rizsa helyett? Hát egyszer azt is kipróbálom, esküszöm.

De nem most, gyíkpofák. Most összeszorítom a fogamat és letolom a melót, és akkor a hét hátralévő részében munkaidőben is fetrenghetek itthon, és gyógyulhatok kedvemre, hehe.

Dögrováson

Itthon betegeskedek nyomorultul, ami egyébként csak annyiban különbözik a standard home office-tól, hogy... hát, hogy szeretnék én dolgozni de az istennek se megy. Pedig ragyog a nap, kényelmesen be tudnám fejezni a mai feladataimat, de kurva szarul vagyok.

Csak nátha, de majd szétszakad a mellkasom, amikor köhögök. És most van a mélypontja, most, a második napon, illetve tulajdonképpen ez az első nap, mert tegnap még nem voltam hajlandó tudomásul venni hogy beteg vagyok. Ezért aztán edzettem, dugtam, dolgoztam, autóztam - és estére teljesen meg is pusztultam, naná.

Igyekszem gyorsan túl lenni rajta, mert az én életemnek egyetlen olyan aspektusa sincs, amibe beleférne az, hogy én hörögve szenvedek és taknyadzok. Egyszerűen nem opció, pajtás.

Persze, régen voltam beteg, és néha kell ez is - mielőtt még azt gondolnám, hogy én valami szuperember vagyok, aki mindig fullon hasít. Itt a blogban meg is tudnám nézni, hogy mikor voltam utoljára beteg, mert ezt mindig leírom. Nem a rinyálás miatt, mielőtt még beszólnál, hanem azért, mert egyébként elfelejtem gyorsan. És nem rossz dolog, ha ezek a dolgok is fel vannak jegyezve valahol. Ezért is blogolok, elvégre.

Úgyhogy most megerősítem: kurva szar náthásnak lenni. Taknyod-nyálad folyik, fáj a torkod, ha köhögsz az halál, és gyenge vagy, mint a harmat. Kedved semmihez sincs, aludni nem tudsz, mert a tested zúg és izzik a háborútól, ami benned tombol; és amíg a jó fiúk nem állnak abszolút nyerésre, addig ne is reméld, hogy rendesen ki fogod tudni aludni magad.

A szokásos gyógymódok játszanak be: forró tea, algopirin, heverés, hálaadás a sorsnak, amiért munkaidőben gyógyulhatok, és izzadás. Még jó, hogy imádok izzadni. Meggyőződésem, hogy az gyógyít meg a leggyorsabban. Megnézem ezt a fokhagyma dolgot is, már ha van itthon. Melózni is kéne azért valamit, lássák már, hogy nem csak a tévét nézem egész nap. Rengeteget iszom, (nekem azzal amúgy sincs bajom), de ilyenkor egy hét alatt tele tudom hugyozni a pöcét. Hogy ez mennyit segít, azt nem tudnám megmondani, de legalább a veséimet átmosom alaposan. Vettem egy csomó édességet is tegnap, mert megfigyeltem már, hogy ha beteg vagyok, az nekem kell. Meg a kóla (ami eredetileg orvosságnak készült, csak mondom).

Pár nap alatt túl leszek rajta, és utána újra kurva jó lesz, csak addig kell kibekkelnem valahogy.

Csak kitartás, mi?

Edzésnapló 50.

Ma reggel éppen 85.5 kilót mértem a mérlegen, és ez már, barátaim, mindenképpen a célegyenes. Most nem fogok azon elmerengeni, hogy mit is tanultam ebből a lassan egy éves kalandból, amikor is 102 kilóról elindultam, hogy pontosan 84.8 kilónál megálljak - ezt majd megteszem akkor, ha pontosan 84.8 kiló leszek. Azt hiszem, a legfontosabb gondolatom mindenképpen az lenne, hogy könnyebb, mint hinnéd.

De ez nagyjából mindennel így van az életemben. Mindenért kibaszottul keményen meg kell küzdenem, szó se róla, de utólag mindig azt érzem, hogy könnyebb volt, mint elsőre gondoltam. Ez a jó, nem?

Újra bevettem a hasazást az edzésembe, mert meg akarom figyelni, hogy látványban számít-e bármit, vagy továbbra is csak az erőgyakorlatok és a testzsírszázalék a meghatározók abban, hogy mennyire kockás a hasam. Hát, kísérlet indul. Egyelőre jól esik, aztán ha nem használ, úgyis elhagyom.

A teremben edzést még mindig nagyon élvezem, illetve otthon a kettlebelljeimet beköltöztettem a nagyszobába, és ott tolom a mellre vétel és nyomást; ezen nyárig nem is fogok változtatni, mert utálok fázni.

Az edzéstervem most éppen így néz ki:

1. nap (általában otthon a sufniban)

Guggolás - 80, 80, 90, 100, 90 kilókkal 5 sorozat 5 ismétlés, 3 perc pihenővel.

Fekvenyomás - 100, 110, 120, 120, 120 kilókkal 5 sorozat 5 ismétlés 3 perc pihenővel.

Húzódzkodás - 5 x 8 ismétlés 3 perc pihenővel.

Mellre vétel és nyomás - 5 sorozat 3 perc pihenőkkel a szokásos módszerrel: egy sorozatban mind a 3 kettlebellel csinálok karonként 3 ismétlést. Ez a gyakorlat még mindig kegyetlenül odabasz.

Has - 10 x 5 a titkos módszerből.

Tabata - itt egy csomó jó gyakorlat van, és mindig azt csinálom, amihez éppen kedvem van: jumping jack, fellépés, felugrás, lunge, felugrásos guggolás, ugrókötél, medicinlabda, swing, snatch, sprint, farmers walk, zsákolás, földharc gyakorlatok.

2. nap (általában ilyenkor edzek teremben a csajommal)

Guggolás - mint előbb.

Deadlift - 90, 100, 110, 120, 130 kilókkal 5 sorozat 3 ismétlés, 3 perc pihenővel.

Szűken nyomás - 80, 85, 90, 90, 90 kilókkal 5 sorozat 6 ismétlés, 3 perc pihenővel.

Evezés/húzódzkodás - 5 sorozat evezés 8 ismétléssel, 70, 75, 80, 80, 80 kilókkal. 3 perc pihenő, as always.

Has - mint előbb.

Tabata - szokásos.

3. nap (ez is sufninap)

Deadlift - mint a második napon.

Fekvenyomás - mint az első napon.

Húzódzkodás - mint előbb.

Mellre vétel és nyomás - mint előbb.

Has - mint előbb.

Tabata - szokásos.

Ennyi a nagy titok. Power on!