Nincs kettő négy nélkül

Egyszerre edzeni, dolgozni, és gyerekezni kemény dolog. Nem is szoktam keresni ezeket az alkalmakat, de néha mégis összejön. Hiába vagyunk ketten felnőttek két gyerekre, akkor is kemény; asszem leginkább azért, mert még nem szoktam meg. Alapból is olyan vagyok, aki hajlamos minden energiáját cseppenként beosztani, hogy mindenre elég legyen, nem csoda, hogy ki tud akasztani, ha mégsem sikerül. Még mindig túl maximalista vagyok ahhoz, hogy igazán optimalista legyek, de hiszek abban, hogy tudok még hova fejlődni.

Mert ezt is tanulni kell. Aki nagyon akar, az előbb-utóbb megszakad. Aki meg azzal a keleti nyugodt derűvel törekszik, annak meg előbb-utóbb összejön.

Szerintem, mint minden az életben, ez is csak gyakorlás és megszokás kérdése, meg a megfelelő lelkiállapoté. Tudod, slow-life meg nyugoccság van, öcsém, aztán magától is elsikálódik minden. Igen, bármennyire is berzenkedek ellene sokszor, mindig be kell látnom, hogy az univerzum isten akkor is elsikálja a dolgokat, ha én nem csinálok semmit. Sőt, a dolgok akkor is el lennének sikálva, ha én egyáltalán nem is lennék. Félelmetes, ugye?

Kint ömlik az eső, mint a kurvaélet, és nekem még ezt is szoknom kell, mert az elmúlt hetekben bágyadt mosollyal ringattam magam folyamatosan abba az álomképbe, hogy a sivatagban élek. Öcsém, élnék is a sivatagban szívesen. De legalább a hordóim feltelnek vízzel, és kimosódnak a szúnyoglárvák, nem mintha elborítanának a szúnyogfelhők. A sivatagban nincsenek szúnyogok. Se. Csak legyek.

Most megvárom, hogy elálljon az eső, aztán befejezem kint az edzésemet. Reggel kellett volna befejezni vazze, amíg még nem esett. Azt hiszem az ivás és a pisálás mellett az edzést is be fogom venni azok közé a dolgok közé, amiket a "ha lehetőséged van rá, azonnal tedd meg" alapelv szerint kezelek.

Igen, a továbbiakban így fogok eljárni.

Ez pedig az álomotthonom az álomsivatagomban. Probléma?