Elkezdtem dinamikus gyakorlatokat is nyomatni, hogy növeljem a robbanékonyságomat. Kipróbáltam a felugrást (szinte mindenki ajánlja, mert kurva jó gyakorlat), a lendítést kettlebellel és a szakítást is, szintén kettlebellel. A tapasztalataim a következők: még mindig az erőedzés a legjobb a világon baszki. Azért a legjobb a világon, mert a maximális erő növelésének van néhány igen hasznos mellékhatása - például az, hogy a maximális erő növekedésével növekszik az izom-állóképesség, és a robbanékony erő is. Ez fordítva nem igaz, illetve kevésbé igaz.
Úgyhogy bármennyire féljek is attól, hogy egy tohonya erőgép leszek, ha csak erőedzést csinálok, ez nem így lesz. Szerencsére. Mert egyik új gyakorlattal sem volt semmi bajom, érdekes módon, sőt: jól megy a felugrás, a lendítés és a szakítás is, mert egyrészt egyiket sem lehet elfelejteni, másrészt pedig mert aki baszott nagy súlyokkal edz, annak egy 24 kilós kettlebellt a feje fölé lendíteni nem nagy kihívás. (Mondjuk van aki annak állítja be, de azok nem edzenek baszott nagy súlyokkal.)
Végül pár hét próba után úgy döntöttem, hogy a lendítést hagyom meg egyedül, mert a szakítás inkább vállgyakorlat, abból meg van már elég, a felugrás pedig, hát, annyit nem dob az edzettségemen, hogy megérje erőltetni. A lendítést viszont nagyon szeretem, és azért is akarom sokat gyakorolni, mert most nyáron neki fogok vágni a 10.000 swing challenge-nek. Ez egy négy hetes edzésterv, ahol kurva sokat kell lengetni a kettlebellt. Gondoltad volna?
Ami miatt még nagyon vártam a jó időt, már azon kívül, hogy ne káromkodva másszak ki reggelente edzeni, az a kerti sprintelés. Mert az én hátsókertem a világon semmire sem alkalmas, de felfelé (meg persze lefelé) szaladgálni azt nagyon lehet benne. Intervallum-edzés meg Tabata-protokoll, meg hasonló kifejezések, aztán meglátjuk, mindez mire lesz elég. (Elég egyszerű amúgy a dolog, mert emellett energiám úgysincs már semmire, de ha ez elég lenne, az nagyon jó lenne. Akarna a faszom órákat kocogni.)
Írtam, hogy voltam két napot gyalogolni Bécsben, és basszus, akármennyire szenvedtem is közben (mert farmerban meg bőrdzsekiben meg szépcipőban nem akkora buli nekem gyalogolni) utólag azért be kell látnom, hogy kurrrrva jó volt. A lábedzésemen is meglátszik a gyaloglás, de nem úgy, ahogyan gondolnám, hogy kimerültek tőle az izmaim, hanem éppen ellenkezőleg, feltöltődtek.
És igen, most az is eszembe jutott, hogy régebben (értsd: tizenévesen meg huszonévesen) mennyivel többet gyalogoltam, sokszor napi több órát, mert mindenhová gyalog mentem. Manapság meg kocsival járok állandóan, és ez azért nagyon meglátszik rajtam, edzés ide vagy oda. Lényeg, ami a lényeg, most hogy itt a jó idő, sokkal többet akarok gyalogolni. Bárhol, bármikor. Mert a gyaloglás jó.
A kajálásom végleges rendbetételén túl még egy dolog van, aminek neki kell látnom, ez pedig a ciklikus edzés. Ez csak annyit jelent, hogy a gyakorlataimban a súlyokat úgy fogom variálni, hogy a három hetes fokozatos növelés után jön egy negyedik heti lazítás, majd az ötödik héten az addigi PR megdöntése. Ez a klasszikus öt hetes ciklikus edzés, és már régóta szeretném kipróbálni, úgyhogy a következő projekt ez lesz. Egyrészt, mert az én szintemen a folyamatos fejlődés már nem megy, másrészt pedig mert ez izgalmas. Tudod, ha kevés gyakorlattal edzel, mindent megteszel azért, hogy az edzésed ne legyen unalmas. Harmadrészt pedig mert ez a módszer tutira működik, és a változatosság kedvéért miért ne alkalmazzak működő módszereket is?
Azt, hogy most éppen milyen gyakorlatokat tolok és mekkora súllyal, azt meg majd leírom legközelebb. Most megint beálltam egy jó szintre edzésben, amit nagyon élvezek, és nagyon jól érzem magam a bőrömben.
És úgyis ez a legfontosabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése