Mert én igenis hiszek abban, hogy van a gazdagságnak egy bizonyos alfajtája, ez pedig a teljesen gondtalan gazdagság. Ebben az a jó, hogy igazából olyan sok pénz nem is kell hozzá. Ennek a fajta gazdagságnak a teljes gondtalanság elsajátítása a nehezebbik része.
Persze én könnyen beszélek, mert olyan családban nőttem fel, ahol mindig mindenre jutott pénz. Már amire kellett. Meg elég sok olyan dologra is, ami nem kellett ugyan, de azért kurva jó volt, hogy volt. Gyerekként nagyon megnyugtató volt úgy felnőni, hogy tudtam, éreztem, hogy a pénz sosem lesz probléma az életben.
Végre csak felnőttem, és a pénz tényleg nem probléma az életben. Van ez az elmélet, hogy minden ember olyan életszínvonalat teremt magának, amiben felnőtt, amit megszokott, az alá sosem adja, viszont afölé is csak nagyon nehezen tud emelkedni. Azok az emberek, akik nagyon alacsonyról jutnak nagyon magasra, ritkák, mint a fehér holló, és személyes tapasztalatom alapján még ritkábban boldogok.
Márpedig engem ez a boldogság dolog jobban érdekel, mint a pénz. Talán azért, mert azt tudom, milyen az, ha pénz mindig van, de azt nem tudom, milyen az, ha boldogság mindig van. Meg persze egészség, de az ember az egészséggel úgysem foglalkozik eleget egészen addig, amíg visszavonhatatlanul beteg nem lesz. Akkor meg már hiába pörögni rajta, ugye? Na ugye.
Szóval elég pénz ide vagy oda, néha azért én is elképzelem, milyen lenne mocskosul gazdagnak lenni, a mocskosul gazdagság minden átka nélkül. Például, hogy szarrá dolgozod magad, és egyetlen pillanatig nem tudod élvezni a kurva nagy vagyonodat. Vagy hogy egyedül vagy, és nincs kivel megosztanod az örömödet. Vagy hogy, ami még rosszabb, olyan emberek vesznek körül, akik gyűlölnek és irigyek rád. Vagy hogy életed minden pillanatában rettegsz attól, hogy azt a rengeteg mindent, amid van, elveszíted. Vagy amikor szembesülsz azzal, hogy a fanatikusan gyűjtögetett milliókkal sem lehet nagyon sok olyan dolgot megvenni, ami kéne, ami hiányzik.
Szóval ha mindezen kellemetlen körülmények nélkül lehetnék mocskosul gazdag, azt szívesen kipróbálnám. Persze csak egy rövid ideig, mert utána már hiányozna a vadon, meg a fekvepad a sufniban, meg a matrac, amin alszom. Meg az, hogy leüljek a lépcső tetejére a ragyogó napsütésben, és csak bámuljak ki a fejemből.
Na bazdmeg, öregszem és egyre unalmasabb leszek.
Ha akármennyi pénzt elherdálhatnék, akkor most egy kurva nagy jachton ülnék valahol egy csomó kis trópusi sziget között az óceánon. Egy kényelmes nyugágyban hevernék, és alkoholmentes koktélt szürcsölnék. Szólna valami jó kis zene halkan, de persze én nem hallanám, mert ott nyüzsögne körülöttem az összes rokonom és barátom (családostul), akiket szeretek. Mondom, kurva nagy jacht lenne.
Persze én lennék a kapitány, és körbehajóznánk a szigetvilágot, úsznánk, napoznánk, búvárkodnánk, kirándulnánk, jókat ennénk, játszanánk a rengeteg gyerekkel, és csak úgy ellennénk nyugodtan, gondtalanul. Lényegében nem is csinálnánk semmit, csak élveznénk az életet. (Meg persze gyúrnék is sokat, mert inkább legyen konditerem a jachton mint vécé, elvégre szarni az óceánba is lehet.)
Ja, asszem erre kúrnám el a világ minden pénzét. Aztán, ha meguntuk a hajókázást hazamennénk, mindenki vissza a saját kis életébe, de évente egyszer-kétszer mindenki Vadonjáró kapitány vendége lenne a kurva nagy jachton, ott, ahol mindig langyos a tenger és mindig ragyog a nap, és néhány hétre mindenki maga mögött hagyhatna mindent, ami rossz, ami szürke, ami borús, és ami szomorú. (Ha másképp nem megy lesz kurva sok pia is a hajón, de nekem mindenki vigyorogjon ott boldogan bazdmeg.)
De akkor is azt gondolom, hogy nem tudnék úgy élni állandóan. Azt sem tudom elképzelni például, hogy ne dolgozzak mindig valamit. Nem azért, mert ne tudnék napi 8-10 órát edzéssel tölteni például, hanem azért, mert nem érezném úgy jól magam. Nekem az elégedettséghez kell a meló is, ez van. Valami küldetés, valami tennivaló, valami feladat, amit el kell végezni, és amit csakis én tudok elvégezni. Aztán persze ez lehet akármi, a lényeg, hogy legyen valami. Mert kell. Éppen úgy, ahogyan kell valaki, akit az ember szerethet.
Szeretni és dolgozni. Ennyi a lényeg.
Van egy kurva jó vicc, amit nagyon szeretek. Arról szól, hogy egy horgász ücsörög a tóparton, odamegy hozzá egy faszi, és elkezdi neki magyarázni, hogyha nem itt üldögélne és baszná a rezet, akkor dolgozhatna valamit, idővel lehetne egy menő cége, aztán később már dolgozhatna helyette valaki más, ő meg végre azt csinálhatna, amit csak akarna, például horgászhatna egész nap. Mire a horgászó faszi csodálkozva ránéz és azt mondja: de uram, éppen ezt csinálom.
Világéletemben a horgász akartam lenni, aki azt csinálja, amit szeret, közben jól érzi magát, és baszik arra amit mások magyaráznak neki. És ehhez nem kell pénz, ehhez csak az kell, hogy az ember tudja hogy mit akar. Azt meg nem lehet megvenni.
De pár milkát akkor is elbasznék azért egyszer. És majd ha odajutok, ígérem elmesélem hogy milyen volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése