Éppen időben

November közepe van lassan, és még mindig jó idő. Még mindig csak passzióból kell fűteni, nem muszájból, és ezt nagyon élvezem. Ennyi haladékot kaptam az anyatermészettől, nem többet. Nagyon pofátlan lennék, ha nem élnék ezzel a haladékkal, úgyhogy most hétvégén befejezem az őszi kertrendezést (végre, életemben először), és akkor a kandalló előtt kedélyesen teázgatva várhatom a telet és azután a tavaszt; a fahordáson kívül nem lesz más dolgom odakint a zimankóban. Leszámítva persze az edzést, de az meg mindig van.

Mindig mindent szeretnék időben megcsinálni, ez egy alapvető vágyam és késztetésem. Mindent a megfelelő időben, és mindehhez mindent könnyedén, görcsösségtől és kapkodástól mentesen, valódi önmagammal és a természettel is összhangban (ha már a vadonban lakom).

Ez sokszor kurva nehéz, viszont azt érzem, hogy nincs lényegesebb és alapvetőbb dolog, mint egy ilyen életre törekedni. Ahol mindig minden pillanatban minden a helyén van, és minden a megfelelő időben történik. Ez kívülről szemlélve lehet, hogy nagyon gépiesnek látszik, ezért fontos a nyugodt derű és az a fajta keleties, gondtalan könnyedség, amiben az ember mindeközben időzik. És ezt a részét nehéz megtanulni; ezt a részét nagyon sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy természetes legyen.

Mert úgy élni, mint egy gép, az kurva könnyű. Már nekem legalábbis. Listák, feladatsorok, a percek optimális beosztása a leghatékonyabb teljesítmény érdekében, ez nekem nagyon megy. Edzéstervek, diéta, regenerációs idő meghatározása, mindez azért, hogy a lehető legjobban, leghasznosabban funkcionáljak, ez nekem még örömet is okoz.

És mérhetetlen szenvedést is.

Mert sokszor úgy érzem, hogy be vagyok zárva a saját magam készítette listákba és ütemtervekbe, hogy semmi mozgásterem nincsen (pedig magam vagyok), mert minden egyes percem be van osztva, és persze egyetlen pillanatot sem pocsékolok el, mert az megbocsáthatatlan volna.

Néha mérhetetlenül vágyom egy ősibb, primitívebb (jó értelemben), primordiálisabb élet után, ahol nincs civilizáció, nincs társadalom, nincs erkölcs, és nincsenek listák és nincs semmi, amit meg kellene tenni, csupán azért, mert úgy szokták. Ahol az élet a maga természetes ritmusában zajlik, az ember minden pillanatban a helyén érzi magát, és létezésének minden pillanatát áthatja a természet, és a természetfeletti egyaránt.

Tudtad hogy a régi, halászó-vadászó törzsekben átlagban napi négy órát foglalkoztak az emberek azzal, amit ma munkának neveznénk? Az összes többi idő együttélés, vagy inkább együtt létezés volt, és az ember soha nem érezte úgy (azt képzelem), hogy kimarad bármiből is, mert mindig mindenki mindenben benne volt.

Ez a benne-voltság érzés hiányzik nekem sokszor manapság.

És tudom, hogy valójában nem a listákkal van a bajom, meg nem az elvégzendő feladatokkal; szabad ember vagyok, azt csinálom, ami örömet okoz, és értelmesen élek - ki merem mondani, hogy boldog vagyok. Jól érzem magam a bőrömben. A tudatommal azonban van még dolgoznivalóm meg a hasammal is, hogy minden egyes pillanatomat úgy tudjam élvezni, mintha én is akkor, és ott élnék, ahol még minden egyszerű volt, tiszta és mindent betöltött a természetfeletti jelenléte.

Hiszek abban, amit a zen buddhizmus tanít - hogy az egyszerű, hétköznapi élet az út, nincs semmi más ezen kívül. Ezt az egyszerű, hétköznapi életet kell megtölteni azzal a tudattal, azzal a hozzáállással, ami az egyszerűséget és a hétköznapiságot felemeli a lehető legmagasabb szintre. Oda, ahol a szent és a profán eggyé válnak, és minden egyes tett, szó, vagy cselekedet a lehető legtökéletesebb az adott pillanatban.

Hú, de kurva emelkedett vagyok ma. Abba is hagyom mielőtt még valami bajom esik.

A lényeg, hogy ma befejezem a kerti munkát végre, és megpróbálom élvezni is, hogy ne csak egy kihúzandó feladat legyen a listámon, hanem a feladat, és igenis élvezni fogom. Élvezni fogom, mert az én kertem, az én életem, az én dolgom. És minden a helyén van.

Most már csak meg kell tanulnom azt, hogy a világon mindennel így legyek, és kérvényezni fogom a szentté avatásomat, vagy mit.

Bár ahhoz előbb asszem meg kell halnom. Basszameg.