Álmoskönyv 13.

Volt egy kemény rémálmom nemrég. Le is akarom írni, mielőtt teljesen elfelejtem, mert valami azt súgja, nem először álmodom ezt. Amikor felébredtem, tiszta izzadt voltam, és még jó ideig borzongtam utána; ez nem jellemző rám. Azonkívül azt is éreztem, hogy régebben mindez megtörtént, sőt, egészen hosszú ideig éltem iszonyatban, de mintha nem ebben az életemben történt volna, már ha érted, mire gondolok. Az, hogy ébredés után konkrétan rettegtem, mint a szar, az azért mond valamit. Van itt valami a mélyben öcsém, valami durva. Érdekelne nagyon, hogy mi lehet az, mert a felszínről nem látszik egyáltalán.

Meséltem már, hogy rendszerint jókat szoktam álmodni; felemelő, motiváló, vidám történeteket, amik után úgy ébredek, hogy most aztán meg tudnám baszni le tudnám zúzni az egész világot.

Aztán vannak a rossz álmok, és az az érdekes, hogy a rossz álmaimnak lényegében egyetlen fajtája van. Most is ez volt. Na de elmesélem.

A nagymamám lakásában voltam, persze nem egészen úgy nézett ki, mint valójában, például a nagy kőmedencére nem emlékszem hogy valaha ott lett volna; meg egyáltalán az egész hely hasonlított inkább egy lovecrafti kastélyra, mint lakásra egy házban, de ezen álmomban viszonylag hamar túltettem magam.
Be is hevertem a medencébe, hogy fürödjek; a víz kellemesen meleg volt, a szobát hamar belengte a gőz, én meg boldogan áztattam magam. Aztán mikor elegem lett, kimásztam a vízből és a tükörhöz léptem, hogy letöröljem róla a párát.

Nézegettem az arcomat a tükörben, és az arcom egy pillanatra megrebbent. Aztán elkezdett nekem pofákat vágni, és akkor már nem is az én arcom volt, hanem valami más, és én nem tudtam, hogy most én vesztettem el az uralmat az arcizmaim fölött, vagy a tükör nem a valóságot mutatja. Nem tudom ennél jobban elmondani, de ez valamiért iszonyatos élmény volt. (Ébredésem után egy darabig képtelen is voltam belenézni a tükörbe a fürdőszobámban, mert annyira rettegtem attól, hogyha az arcom ott is azt csinálja, mint álmomban, akkor azonnal szörnyethalok a félelemtől.)

Én az első ijedtség után még bele is mentem a játékba, és próbáltam utánozni a tükörben látott arcot, hogy így nyerjem vissza az uralmat az események fölött, de egy idő után képtelen voltam rá. Én magamtól nem voltam képes olyan arcokat vágni. Nagy nehezen elszakítottam a tekintetemet a tükörtől, és kisiettem a fürdőszobából. Az arc a tükörben gúnyosan röhögött rajtam.

Egy folyosóra léptem ki a fürdőszobából. És akkor megéreztem a jelenlétet.

Egy szellem lehetett, egy poltergeist, az a fajta, amelyiknek nincs teste, csak érezni lehet, hogy ott van, és amelyiknek az égvilágon semmi célja és értelme nincs azon kívül, hogy halálra rémisszen. Éreztem, hogy egy nagyon gonosz jelenlét azt akarja, hogy meghaljak, de nem a testemet akarta megölni, hanem a lelkemet, el akarta venni az ép eszemet, hogy teljesen elveszítsem magam; és én tudtam, hogyha ezt el tudja érni, akkor vége a játéknak, akkor ő nyert, és ha testben nem is halok meg, utána már soha többé nem leszek önmagam.
Emlékszem hogy menekülni kezdtem előle mert megijedtem az erejétől, de akárhová mentem ő már ott volt, és mindig újabb iszonyattal fogadott, amikre szerencsére már nem is emlékszem.

Viszont ekkor történt egy nagyon érdekes dolog. Az álmomnak ennél a részénél hirtelen emlékezni kezdtem; emlékezni kezdtem arra, hogy egyszer már volt ilyen, egyszer már éltem így, akkor Orfűn voltam a faházban, és ráadásul egészen hosszú ideig voltam ott, és hetekig éltem ilyen rettegésben, egyedül ezzel a szellemmel, és fogalmam sincs arról, (még most, ébredés után sem) hogy ez most tényleg megtörtént, vagy csak egy emlék volt az álomban, aminek semmi valóságalapja sincsen.

És ennyi az álom, mert utána valamiért felébredtem, és már reggel volt, bár kint még nem volt világos, és én csak feküdtem és borzongtam. A fürdőszobába nem mertem kimenni, igazából mozdulni sem mertem egy darabig, aztán persze ahogyan fokozatosan teljesen felébredtem, már újra önmagam voltam, aki nem fél semmitől. Emlékszem, mennyi időbe telt lebirkózni a félelmemet és csak állni és nézni a tükörképemet a fürdőben. Nevetséges, mi?

Mindenkinek mást jelentenek a rémálmok, és mindenki mástól fél. Én ki akarom deríteni, hogy mi ez a valami, mert le akarom győzni a félelmemet, és valami azt súgja, hogy az eddigi küzdelmeim közül ez lesz a legkeményebb.

Mert ezúttal önmagammal kell megküzdenem.