Az én helyem

Van ez a hely, nem messze onnan, ahol most lakom.

Van ott egy tó is, Kerektónak hívják, és tényleg kerek, nem szögletes. Már kisgyerekkoromban ott gyúrtam az etetőanyagot apámnak meg a nagybátyámnak, akik rendszeresen ott horgásztak, és nemrégen megtaláltam a fényképet, amivel ezt alá is tudom támasztani; nem csak kitaláltam ezt az egészet.

Amióta az eszemet tudom, imádom azt a helyet. Azt nem tudom pontosan elmondani, hogy miért. Egyrészt ott vannak az emlékek - kizárólag szünidőben jártam ide évekig, és a szünidőt mindig szerettem, azok voltak éveken át életem legszebb, legvarázslatosabb napjai. Most is azok, egyébként, ha belegondolok, ez a dolog sem változott.

A tavakat mindig szerettem, de ebben a tóban még ezen felül is van valami különleges. Meg nem mondom mi az. A nagyapámmal is sokat kirándultunk erre, sőt, ha megkérdezte, merre akarok menni, én mindig azt mondtam neki, hogy a Kerektóhoz.

Szóval azt akartam mesélni, hogy van ott a tónál egy parkoló. Soha nem használta senki, mert a tónak annál a csücskénél nincsenek jó horgászhelyek, ezért senki nem áll meg ott; vidéki ember meg nem gyalogol öt percet, mert vidéken az már messzi van. Kirándulók meg nem járnak arra, mert... na, ezt nem tudom miért, pedig gyönyörű arrafelé az erdő, de ezt mindig is nagyon szerettem abban a vidékben, ahol lakom, hogy viszonylag kevesen kujtorognak arra csak úgy. Engem leszámítva, mert velem arrafelé a legmeglepőbb időpontokban lehet összeakadni. Kirándultam én már éjszaka is, ha olyanom volt.

Nem tudom, mikor kezdtem el azt, hogy valahányszor szünidőben eljutottam a kisvárosba, azonnal kitekertem bringával abba a pakolóba, leültem egy bizonyos helyre (mindig ugyanoda), és végiggondoltam, hogy mi is történt velem azóta, hogy legutóbb erre jártam. Erre úgy rászoktam, hogy sokszor már otthon azt fogalmazgattam magamban, hogy mit fogok majd elmesélni a parkolóban, ha végre odajutok. Ne is mondd, különös egy dolog ez. Nem tudom, kinek mesélek ilyenkor. Nem tudom ki az, akivel csakis ott tudok beszélni, máshol nem. De ami fontos, hogy azért szeretek ott lenni és ott mesélni, mert amikor ott vagyok, akkor jó. A legjobb a világon, és olyankor semmi rossz sem történhet velem. Talán a szünidő miatt érzem ezt. Nem tudom.

Nemrég arra sétáltam, és eszembe jutott, hogy valaha milyen fontos volt nekem ez a hely, és még mindig milyen jó érzés, hogy idejöttem. Most már évek óta itt lakom, mégis ritkábban járok ide. Miért? Leültem a szokásos helyemre, és azt kérdeztem magamtól: hol voltál az elmúlt években?

Tényleg, hol voltam?

Mindegy is, a lényeg hogy újra itt vagyok. És nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek.

A helyemen.