Ezt a konyvet kisgyerekkorom ota szeretem. A legkulonlegesebb magyar mese, amit valaha olvastam. Nekem raadasul az a konyv volt meg kiskoromban, amiben ezek a kepek (is) voltak:
Ezt eleg nehez elmondani igy felnott fejjel, de ram a kepek legalabb akkora hatassal voltak ebben a konyvben, mint a tortenet maga. Azt hiszem, ez volt a kedvenc gyerekkori tortenetem, es a kepekrol meg annyit, hogy felnott fejjel ugy talaltam ra ujra erre a konyvre, hogy a kepekre emlekeztem, magara a tortenetre mar nem is.
Aztan mikor ujraolvastam, igen, akkor hirtelen eszembe jutott minden, minden ugy egyszerre, belem aramlott az egesz gyerekkorom ujra, mintha csak egy gat szakadt volna at; pedig az utobbi evekben nehanyszor mar megtortent ez velem. Es latod, idorol-idore megtortenik ujra. Mindig azt erzem, hogy mar mindenre emlekezem, aztan mindig kiderul, hogy megsem.
Igen, mindig racsodalkozom arra is, hogy mennyire vegtelenul sokat eltem mar eddig, es nehezemre esik elkepzelni, hogy lehet meg egyszer ennyit elni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem akarok; csak attol felek, mennyi mindent kell meg elfelejtenem ahhoz, hogy uj emlekeim lehessenek.
Lam, a Csudafat is evekre elfelejtettem. Szerencsere a csajom segitett megszerezni a konyvet, es igy megint ujraolvashattam. Es megint emlekezhettem.
Es en voltam a Bubajos ujra - csuf, maganyos, de embernek szinte vegtelen hatalmu varazslo, aki az erdoben el, es gyengeden gondozza kertjet, viragait, allatait. Es kozben szeretetre vagyik, az emberek tarsasagara, mert minden varazshatalma ellenere is az egyszeru emberek eletet akarja elni o is.
Felig hegyi tunder es felig ember - es egyik vilaghoz sem tartozik. Eppen igy ereztem magam en is gyerekkent. De persze a tortenet vege jo, mert ez egy igazi mese, ahol minden ugy vegzodik, ahogyan en azt helyenvalonak erzem.
"Amikor Bűbájos és a királykisasszony elmondták a holtomiglant és holtodiglant, az ezer meg ezer gyertya lobogó lángjából felszállt egy csudálatos szép füstmadár, sokáig ott lebegett a fiatal pár feje fölött, aztán lassan, csendesen eltűnt a fellegek között. Bűbájos hosszan, sokáig könnyes szemmel bámult a madár után, mert csak ő tudta egyedül, hogy a Nagy Bűbájos volt ez a gyönyörű madár, aki azért jött el madár képében, hogy láthassa őt esküvője napján."
Ez nem egy kozonseges nepmese, bar ugy indul, es rendre feltunnek benne nepmesei elemek, megsem az. Nem, ez eppen annyival tobb egyszeru mesenel, mint mondjuk a Gyuruk Ura, csak az nyilvan osszehasonlithatatlanul nagyobb lelegzetu mu, viszont szamomra a kozos elemek nagyon markansan jelen vannak. Nehez ezt elmondani, de aki csak jartas a fantasy irodalomban, az mind erzi a Csudafanal, amit mondani akarok. Talan ugy fogalmaznam meg, hogy a melyseg, ami ezt a tortenetet egy nepmesetol megkulonbozteti. A szereplok, a tortenet, a vilag melysege, mindaz, ami ki van mondva benne, es mindaz, ami nincs.
Megmondom oszinten, nekem a Gyuruk Ura minden erdeme ellenere is egy dagalyos, hosszu es (eppen ezekert) elegge unalmas konyv volt mindig is, amin az embernek valosaggal at kell ragnia magat. (Ennek ellenere tobbszor is olvastam mar.) Viszont egyetlen magyar tortenetnel sem ereztem meg annyira, mint a Csudafanal, hogy ez lehetne a magyar Gyuruk Ura, ha annak idejen Benedek Elek ugy irta volna meg. De talan nem veletlen, hogy megsem az lett. Es ezt nem panaszkeppen mondom, mert a Csudafa ugy tokeletes ahogy van; eppen, mint egy nepmese.
Es ami nincs leirva benne, ami a melyben lappang, amit csak erezni es sejteni lehet - az meg sokkal tobb annal, mint amit papirra vetni lehet, vagy erdemes.
Nem; azt nem is tudna megirni senki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése