Annyit almodtam mar errol, hogy most mar vegre leirom, foleg a legutobbi ilyen ejszakai almom utan: nagyon sokszor almodom azt, hogy az orfui nyaralo meg a mienk, vagy legabbis lehetunk ott, es en ott vagyok, es nyar van. Ott vagyok egyedul, ott vagyok mindenfele ismerosokkel, rokonokkal; a vicces az, hogy mindegyik almomban ugy van, hogy bar pontosan tudom, hogy a telket es a hazat mar eladtuk, mar a Tomieke, ahogyan valojaban, en megis ott vagyok, ott nyaralok.
Mindig van kulcsom, be tudok menni, a berendezes meg a regi, minden mas is olyan, mint regen - csak nem az enyem a haz. De ez valahogy semmit sem szamit almomban a puszta tenyen kivul. Mert az a nyaralo valojaban mindig az enyem volt, es mindig az enyem is lesz... ott, ahol most van, legalabbis, mert azt a hazat mar atalakitottak regen, es mar semmi sincs ott abbol, ami regen volt. Meg a kert is teljesen megvaltozott.
Mindig nyar van, ha Orfurol almodok. Mindig tuz a nap, es mindig meleg van. Az, hogy konkretan mi tortenik ilyenkor, az valtozo. Egyszer peldaul azt almodtam, hogy beomlott a padlo, es beszakadt a haz alapja, es egy nagy godor volt ott, ami egy hatalmas, sotet pincebe nyilt, es en nem mertem lemereszkedni oda. Valahogyan ereztem, hogy az egy rossz hely, es meg kell szereznem a hasadekba lehullott dolgokat, de en magam nem mehetek le oda.
Es ez csak egy pelda a sokbol, mert nagyon gyakran almodok arrol a helyrol. Meg mindig kotodom oda, azt hiszem. Illetve ahhoz kotodom, amit szamomra jelentett. Vegulis evekig azt gondoltam, hogy ott fogok elni, es valahol egy parhuzamos vilagban talan ott is elek.
Ebben a valosagban azonban nem; itt csak az almok maradtak nekem, de azokat mar nem veheti meg tolem senki. Igaz, azok nem is eladok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése