Igazából nem a vadonhoz tartozik ez most, de valahol meg mégis; hiszen valójában az én életemben minden a vadonhoz is tartozik. Én és a vadon elválaszthatatlanok vagyunk, én ott tudok igazán önmagam lenni, és ha sok időt kell távol töltenem a vadontól valamiért, akkor azt érzem, hogy nem is élek igazán, csak létezem, de a vadonban kelek valódi életre újra. Az én vadonomban. (Hiába, nem véletlenül a druida a kedvenc WoW kasztom, na.)
A hétvégén voltunk a csajommal egy igazi sámán szertartáson; ez történetesen egy dél-amerikai sámán tanítványa volt, de ez a szertartás értékéből nem von le semmit; azok az arcok is keményen nyomják, főleg azért, mert a dél-amerikai dzsungelekben elég sok olyan növény nő a maga természetes módján, amiknek a segítségével túl lehet lépni az emberi érzékelés és gondolkodás igencsak erős korlátain.
Majdnem egész éjjel fent voltunk, és ültünk - ez alatt a meditációs gyakorlást értem - és valóban voltak elképesztő élményeim. Arra újfent rádöbbentem, hogy az élet, a lét, nem egy vidám, boldog és gondtalan valami, hanem tele van fájdalommal, félelemmel, szenvedéssel és halállal - és mindezt sajnos meg is tapasztaltuk a csajszikámmal, a szertartás alatt, és utána is.
De az igazság ilyen, és ha volt valami, amit kívántam a szertartás előtt, hát az az igazság volt, a tudás, ami akkor is kell, ha csúnya, ha rossz, ha kegyetlen, ha félelmetes. Akkor is, ha összezúz. Mert ez az a pont, ahol elválik a valódi kereső attól, aki csupán szórakozni vágyik: akinek ez kellemes időtöltés, az nem fog elmenni a végsőkig, az még a kapu előtt megtorpan, és sosem fog belépni rajta. Mert fél. Fél a szenvedéstől, fél a fájdalomtól, fél a haláltól. Pedig az igazság oda bújik el, a félelem mögé, a szenvedés mögé, a halál mögé. És aki végigmegy ezen az úton, az végül meglátja, hogy a félelem mögött ott a boldogság, a szenvedés mögött ott a gyönyör, a halál mögött pedig ott van az élet.
Csak át kell menni hozzá a kapun, de ez nem könnyű, sőt, ez a legnehezebb dolog a világon, mert ez a tudás, amit itt lehet nyerni, az is a legértékesebb tudás a világon. A valóban értékes dolgokért pedig mindig keményen meg kell küzdeni. Valamiért az ennek a halandó világnak az egyik alaptörvénye, hogy semmi, ami valódi, azt nem lehet megkapni egykönnyen. Az olcsó szemét, a káprázat és a szemfényvesztés, az van csak ingyen. Abból akármennyit megkapsz, és még csak tenned sem kell érte.
De ha nem ezt keresed... akkor ott a helyed az Úton.
Menj át a kapun, bele a sötétségbe, a ködbe, a mélybe, az ismeretlenbe. Kelj át rajta, és én megígérem neked, hogy ahol majd végül kibukkansz, az lesz a leggyönyörűbb hely a világon, ahol valaha életedben jártál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése