Akitől az alfák is stresszelnek

Tudod, meséltem már ezeket a férfitípusokat. Eddig még nem fejtettem ki őket sohasem igazán, de nyugi, előbb-utóbb ki fogom.

Most a gamma férfiról fogok mesélni, mert számomra ez a legérdekesebb típus. Főként azért, mert én is egyértelműen ez vagyok.

Kicsoda a gamma? Hát, ennek a típusnak nem nagyon van irodalma, azt képzeld el. Az alfákról rengeteget írnak (ja persze, mert mindenki ilyen akar lenni, és minden nő erre vágyik, pedig ha lenne fogalmuk, milyen is ez a típus valójában, sokkal inkább a bétákat választanák maguknak), de még a bétákról is, sőt, az omegákat is elég jól elkapták a populáris szociológiában - főleg az éppen aktuális incel-botrányok miatt - de az omegák rendre elkerülik a reflektorfényt.

És ez nem véletlen; sőt, ez a típus egyik legfőbb ismérve. Introvertált, introspektív, öntörvényű szellemi emberekről beszélünk, akik visszautasítanak minden autoritást, hierarchiát, akik szarnak a társadalomra és a státuszra, és akik értékrendje szerint a legfontosabb dolog a világon az egyén szabadsága, függetlensége és önállósága. Mind anyagi, mind szellemi, mind közösségi értelemben.

A gammákkal ezért a tipikus társadalmi hierarchiában létező férfitípusok - az alfák, a béták és az omegák - kurvára nem tudnak mit kezdeni. Az omegák irigylik őket, mert majdnem olyanok mint ők, és igazából a leglényegesebb különbség köztük csupán az, hogy a gammák sikeresek abban, amit csinálnak, akármi legyen is az. De például külsőre valóban össze lehet őket keverni néha.

A béták gyűlölik a gammák függetlenségét, szabadságát, és öntörvényűségét. Szabadon szárnyaló sasoknak tűnnek mellettük, és senki nem képes jobban érzékeltetni egy bétával azt, ami valójában - már, hogy egy birka - mint egy gamma.

Az alfákkal a gammák viszonya érdekes - lehet szimpla értetlenség, lehet rivalizálás, lehet kölcsönös utálat, megvetés, néha kölcsönös elismerés, tisztelet. Körülbelül egy sikeres bankigazgató, meg - mondjuk - egy híres festő, például egy Picasso párosát képzeld el. Tegyük fel, hogy hirtelen egy helyre sodorja őket az élet. Mit kezdenének egymással? Miről beszélnének? Na látod. Hát így kell ezt elképzelni.

Az alfák nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a gammák nem vesznek részt a játszmában, amiben pedig ők mindennél inkább nyerni akarnak. Sőt, azt sem értik - csak sejtik - hogy abban viszont, amit a gammák komolyan vesznek, és amiben ők valamit létrehoznak, az valahol mégis sokkal többet ér, mint az ő pénzük, népszerűségük, sikerességük és minden fényes, pompás hivalkodásuk. Na és ez az, ami halálra stresszeli az alfákat a gammákban. Ezért sokan, akiknek megvan hozzá a pénze, majmolni kezdik őket. Művészetekkel próbálkoznak - sikertelenül -, sportokkal, mindenféle különleges és minél kevésbé hétköznapi hobbival, csak hogy bebizonyítsák maguknak, ők is képesek arra a valamire, ami a gammának látszólag oly könnyedén megy.

Persze az alfáknak ez nem fog sikerülni, és amikor erre rájönnek, vagy tisztelni kezdik a gammákat, vagy utálni; vagy egyszerűen tudomást sem vesznek a létezésükről, hiszen a gammák úgyis számkivetettek. És az, hogy a gammának ez ráadásul tökmindegy, mert ő egyedül is kiválóan érzi magát, kívül a társadalmon, az még jobban fel tudja kúrni őket.

Istenem, de kibaszottul jó dolog is gammának lenni.

Azt mondják, a gammák életük túlnyomó részében szimplán rühellik a társadalmat (a bétacsordát és alfa pásztoraikat egyaránt), de idővel megbékélnek azzal, hogy ilyen az emberi természet, és többé nem bosszankodnak ezen. Az omegákkal jól ki tudnak jönni, főleg azért, mert az omegák tévesen azt hiszik, a gamma is csak olyan, mint ők, ezért örömmel elfogadják a különcségüket.

Mindig a maguk útját keresik, sosem a másét. A személyes terüket mindennél többre tartják. Az abszolút erkölcsiségeket elutasítják, de a saját értékrendjükhöz mindenek felett ragaszkodnak.

Az életben az örömöt önmagukból merítik, és abból, ahogyan a világot érzékelik. Az anyagi dolgok és a társadalmi elismertség hidegen hagyják őket. Igazából azért is tudnak boldogok lenni kívülállóként is, mert nem az emberek között keresik a boldogságukat. Mindenki más meg hagyja őket békén a picsába.

Azt írják, Wolverine az egyik legeklatánsabb példája a gamma férfinak, és őt aztán senki nem nevezné lúzernek, de az tény, hogy a társadalomban képtelen funkcionálni. Kiváló példa a gammára az erdei remete, aki ül a fa odvában, hallgatja ahogyan nő a fű, és közben szélesen vigyorog a boldogságtól.

Az emberek szemében szánalmas bolond.

Nem igaz?