Felépíteni magam

A szerepjáték nagyon sok fantasztikus dologra ad lehetőséget. Na nem erre a felnőtt szerepjátékra gondolok, hanem az igazi szerepjátékra - arra, amit csak gyerekek, kamaszok, és gyermeklelkű felnőttek tudnak játszani. Mert ez a valódi játék.

Gondolj csak bele, a hinduizmus azt tanítja, hogy Brahma, az istenek királya, ezt az egész világot, amiben élünk, csupán eljátssza.

A játék az nem játék, nem igaz?

Én a mai napig szeretek játszani, és a mai napig imádom a szerepjátékokat; azt hiszem, ez biztosan egy olyan dolog, ami már egész életemben így is fog maradni. És az egyik legfantasztikusabb dolog mindig is az volt számomra a szerepjátékokban, hogy egy képzeletbeli világban létezve alkothatom meg magam - illetve azt a lényt, aki akkor lennék, ha abban a világban léteznék.

Elmondom ez miért olyan különleges dolog; és most felejtsük el magát a világot. Bár tény, hogy ha egy olyan képzeletbeli világról van szó, ahol van mágia, sárkányok, meg azok a fajta rejtélyek és varázslatok, amik a mi valódi világunkban már elsorvadtak, kihaltak, akkor az még jócskán hozzáad az élményhez, de most maradjunk csak magánál a karakteralkotásnál.

Minden szerepjáték a karakteralkotással kezdődik. Ki lennél ebben a világban, ebben a játékban - de a kérdés persze valójában az: ki akarsz lenni valójában? Ki lennél, mi lennél, ha bárhol és bárki, bármi lehetnél? Meddig mersz elmenni a képzeletedben? Mi az, amit még meg mersz alkotni egy mesevilágban? Ki az, akivel azonosulni tudsz? És ki az, akivel még azonosulni mersz?

Nekem ez mindig lenyűgöző dolog volt. Olyannyira lenyűgöző, hogy mindig is nagyon nehezemre esett pusztán egyet kiválasztani a lehetőségekből. Nézd meg a WoW-ot: ha belepusztulnék sem tudnám (kábé) négy alá vinni a játszott karaktereim számát; mert én vagyok a macsó ork harcos, én vagyok a worgen orgyilkos, én vagyok a misztikus druida, és én vagyok a húsos pandaren szerzetes is.

Mindegyik én vagyok. Egyiket sem tudnám elengedni. Egyikkel sem akarnék nem játszani.

De marad a kérdés: ha bárki lehetnék bárhol, ki lennék? Most azt mondanám, leginkább egy vérfarkas druida. Abban úgy benne van minden, még az is, ami én itt és most nem lehetek, legfeljebb a képzeletemben.

És természetesen a szerepjáték nem arról szól, hogy az ember nem szereti magát, és másra vágyik. A szerepjáték még csak azt sem jelenti, hogy az ember máshova vágyik. Elvégre a valóságot a képzelet nem tudja felülmúlni - én aztán tudom, éveken át próbálkoztam vele, és végül be kellett látnom, hogy ez egy zsákutca. Nem visz el semmiféle célhoz sem.

De arra kiváló a szerepjáték, hogy az ember a képzeletével játszva megalkossa önmagát, és ahogyan a játékban fejlődik, tapasztal, megél bizonyos helyzeteket, és persze találkozik más elképzelt lényekkel, és a képzelt karaktereként reagál rájuk - úgy tud ebből tanulni, és ezáltal fejlődni a valódi világban is. A játék során megálmodja, felépíti - megalkotja önmagát.

Ezért egy hatalmas nagy lehetőség ez a játék. Érdemes kipróbálni, érdemes élni vele. Végtelenül sokat adhat. Én aztán tudom; évtizedek óta csinálom már.