Tegnap ejjel - vagyis tulajdonkeppen ma ejjel, de ugyis erted - rengeteget almodtam.
Mindegyik almom utan felebredtem, aztan aludtam tovabb, ugyhogy sajnos az elsoket reggelre teljesen elfelejtettem, pedig arra nagyon emlekszem, hogy nagyon szerettem volna, ha reggel emlekezem, de nem sikerult. Egyre kevesbe tartom hulyesegnek az agy melle keszitett papirt es ceruzat az alomjegyzetekhez...
Vegul a vegtelen hosszunak erzett alomidobol ket alom maradt meg. Az egyik a szokasos fogas alom: erzem a nyelvemmel, hogy ket fogam is nagyon mozog a szamban, es mindjart ki fog hullani. Persze nem ertem, mert felnott vagyok, mar regen lecsereltem a fogaimat, megis mi a franctol mozoghatnanak? Ez az alombol nem derult ki; mindenesetre ezek azok az almok, amik utan reggel kimesz a furdoszobaba, es egyesevel ellenorzod minden fogadat, hogy megvannak-e. Nekem megvoltak szerencsere. Arra mar nem emlekszem pontosan, hogy melyik ketto mozgott, pedig lehet, hogy ennek is van jelentosege.
A masik almom mar sokkal osszetettebb volt. Ujra abban a hazban voltam, ahol felnottem, az ottani hatalmas gyerekszobamban. Tenyleg nagy volt a szobam, na. Valahogyan ugy volt, hogy ideiglenesen haza kellett oda koltoznom anyamhoz es a neveloapamhoz, mert a kisvarosi hazammal tortent valami. Vittem magammal a kis vadonjarot is, mert o meg velem volt. Szoval bekoltoztunk a gyerekkori szobamba, ahol meg mindig ott volt az osszes gyerekkori jatekom. Eleve, a szoba ugy volt berendezve, ahogyan 16 eves koromban otthagytam, vagyis ahogy utoljara lattam, mert az akkori koltozkodesemet masok dontottek el, es oldottak meg helyettem. Tudod, en elmentem nyaralni otthonrol, aztan amikor a nyar vegen hazatertem volna, mar nem volt haza, mehettem a kilencedik emeleti panelba; persze en ott is nagyon jol ereztem magam, es vegul a kis vadonjaro is oda szuletett aztan.
Es ebben az almomban ezek az idovonalak valahogyan osszeertek; minden eletszakaszom ott volt egyszerre (ezert imadok annyira almodni tobbek kozott). A manocskanak nagyon tetszett a szobam, es lelkesen nekiallt legozni a hatalmas szonyegen. En pedig bezartam az ajtot - kiskoromban is mindig kulcsra zartam az ajtomat, ugy szerettem jatszani - es nekialltam kipakolni a polcokat, szekrenyeket. Nem emlekszem, hogy valamit konkretan kerestem-e, vagy pedig csak szambavettem a dolgaimat, szerintem nem is ez a lenyeg.
A szekrenyek legteteje volt a legerdekesebb. Emlekszem, felalltam egy ingatag szekre - inkabb stoki volt az, mint szek - es nekialltam leszedegetni onnan a jatekokat. A regi plussallataim voltak odafenn, meg egy irdatlan adag jatekfegyver, kardok, puskak, meg amit csak el tudsz kepzelni, meg a regi ruhaim, amikrol azt gondoltam, hogy talan a kis vadonjaronak jok lesznek majd. En mindent lepakoltam, es azt vettem eszre, hogy a szekrenysor, ahogyan pakolom le a cuccokat, egyre ingatagabb lesz. Eleve nagyon nehez volt a kisszeken egyensulyozva pakolaszni, de igy, hogy mar az egesz szekrenysor mozgott, mar kurvara kellett figyelnem arra, hogy ra ne doljon az egesz a manocskara es ram.
Pedig a konyvekhez hozza sem nyultam, amik az alsobb polcon voltak, es csodalkoztam is, mert azoknak meg kellett volna tartaniuk az egesz cuccot, de valamiert megsem tettek. Ugyhogy miutan mindent lepakoltam amit akartam, szoltam anyamnak, hogy huzzuk kijebb az egesz szekrenyt, es finoman dontsuk neki a falnak, hogy ne boruljon elore. A kis vadonjarot persze nem zavartattak a korulotte torteno dolgok, o csak jatszott magaban bekesen. Ennyire emlekszem.
Aztan felebredtem, es messzire repultem a regi gyerekszobambol, ide haza, a kisvarosi hazamba. Azt is erzem, hogy egy reszem meg ottmaradt; majd csak megjon valamikor.
Ugye?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése