Szopóágon

Akárhogy is van, akkor is ez február utolsó blogbejegyzése, gjááááá!

Tőlem szakadhat a hó, lehet kurva sok a munkám, és szívhatok ezerrel, holnapután akkor is március.

És persze, a március is kurva hideg lesz, nyilván, de akkor is: az már márciusi hideg lesz. És ha leszakad öt méter hó, akkor az márciusi hó lesz. És ha befagy a seggem a hidegtől, az a hideg is márciusi lesz már, érted.

Ezt a telet is túléltem. Illetve... holnap éppen Debrecenbe megyek, a héten másodszor már ebben a telibebaszott időben, úgyhogy nem akarok elkiabálni semmit, mert akár holnap is szétkenődhet az agyvelőm valami török kamionos lágyékán az M3-ason.

Azért persze remélem nem így lesz.

A hónak egyébként örülök, mert szeretem a havat, és a hóban közlekedés sem zavar; ami zavar, az a sok árokba géppuskázni való balfasz, aki ilyenkor az utakon őgyeleg. Komolyan, ha valaha embert fogok ölni, az ilyentájt lesz; télen, valahol egy behavazott út kellős közepén, nagy tömeg szeme láttára. Vagyis... reméljük a sűrű hóesés majd eltakar a szemtanúk elől, a halálhörgésre meg majd kitalálok valamit.

Fáradt is vagyok kurvára, mert kimerített a sok autózás a meló miatt, de már ez a fáradtság is tavaszi, érted, öcsém.

Azért szeretem nagyon ezt a február végét, meg a március elejét, mert innen indul aztán minden. Innen indul a tavasz, és - egyszer majd, nagy sokára, jelenleg elérhetetlen távolban - innen indul az imádott nyár.

A munkámban most éppen az a hasonlat jutott eszembe, hogy igazi, vérbeli, hamisítatlan luxuskurva vagyok: nagyon jól megfizetnek, professzorokkal találkozom, és állandóan szophatok, meg kihajtják a belemet is. És én utazom a kuncsaftokhoz, ráadásként, gyakran az ország másik felébe. Komolyan ha még baszni is kéne minden site-omon valakivel, az sem lenne nagy változás ehhez képest... mondjuk szerintem jelentkező is akadna rá, bár nem mindig az, akit én szeretnék, hehe.

Azért minden rendben van ám, csak ki kéne végre aludnom magam. Na majd egyszer. Na majd tavasszal.